BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
támogatás

Fékezett habzással

A jelen piaci helyzethez jól illeszkedő, kellően takarékos lakástámogatási rendszerről hozott döntést a kormány, a jelek szerint kellő súllyal figyelembe véve a kabinet mellé rendelt Otthonteremtési Tanácsadó Testület javaslatait is.
2011.10.13., csütörtök 13:30

A kellően takarékos jelző persze jól illett a Bajnai-kormány által 2009-ben elfogadott, eddig hatályos rendeletre is. Nagy hibája volt ugyanakkor, hogy alig akadt élő ember, aki a támogatott kölcsönt igényelhette volna: olyan korlátokat építettek be ugyanis a rendszerbe, amelyeknek nagyon kevés család tudott megfelelni. (A legkomolyabb szűrőt az jelentette, hogy csak új lakás építése, vásárlása vagy felújítás lehetett a cél.) Nem csoda tehát, ha a most leváltandó hitelekből bankonként néhány tucatot sikerült csak kihelyezni.

Ehhez képest most egy átlagos, pályájának kezdetén járó pár vagy család is igényelhet majd állami támogatást, akár használt ingatlan vásárlásához is: a fékezett habzással bár, de szintén visszatérő szocpol és a támogatott hitel kombinációja bőven elegendő lehet arra, hogy az arra valóban érdemeseknek segítséget nyújtson lakáscéljaik megvalósításához. A költségvetési szempontok persze látszanak a kereteken. Az öt évre nyújtott, fokozatosan csökkenő kamattámogatás kiválóan semlegesíti azt a fiskális bombát, amelyet a 2001-ben bevezetett rendszer a maga 20 éves támogatási időszakával adott – százmilliárdos kiadásokat kódolva – a büdzsének, és a szocpolnál becsúsztatott korlátok is megelőzhetik a vissza nem térítendő támogatásoknál óhatatlanul előforduló visszaéléseket.

További nagy előnyt jelent, hogy a most bejelentett döntések nyomán több ágazatban is mutatkozhat némi élénkülés, még ha annak mértéke nem is lesz eget rengető. Így kissé felpöröghet a most tetszhalott állapotban lévő használtlakás-piac, egy keveset profitálhat az ügyből az építőipar és a hitelintézeti szektor is. Igaz, utóbbiaknál ez az elmúlt hónapok történései tükrében inkább csak szépségtapasznak tűnik.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.