Összeroppanhat a válság súlya alatt az EKB
Az euróövezet és az Egyesült Államok között lényeges különbség, hogy ha két különböző államban működő bank nyújt hitelt egymásnak, annak a kockázata más megítélés alá esik, mint ha ugyanazon tagállam két bankja teszi ezt. Az Egyesült Államokban integrált pénzügyi rendszer működik, ahol szövetségi szinten intézik a bankok támogatását (akár betétbiztosítás, akár mentőakciók révén). Így Kalifornia például közelebb lehet a csődhöz, mint egyes euróövezeti államok, ez azonban nem érinti az ottani székhellyel működő bankok minősítését, vagy hitelfelvételeik lehetőségét a bankközi piacon. Európában ezzel szemben minden bank sorsa az ottani kormánytól függ.
A 2007 előtti hitelboom idején hatalmas, tagállamok közötti követelésállomány jött létre a bankok között, mert azok bíztak egymásban. Majd jött 2008, amikor a bankközi piac hirtelen lefagyott, és a bizalom is elillant. Ez általános jelenség volt, mert akkor még feltételezték, hogy az euróövezet kormányai meg tudják menteni a saját bankjaikat. Az övezet déli peremén azonban ma már korántsem látszik biztosítottnak a kormányok fizetőképessége, ezért a bizalmatlanság is országonként eltérő módon alakult. A német bankok továbbra is nyújtanak hiteleket egymásnak, illetve más, Észak-Európában működő pénzintézeteknek, de nem hajlanak erre olasz, spanyol és más dél-európai viszonylatban. Márpedig a bankközi pénzáramlás hirtelen visszavonása ugyanolyan hatással jár, mintha a betétesek rohannák meg az intézményt. Ha egy banknak hirtelen törlesztenie kell a bankközi piacon felvett hiteleit, akkor a saját ügyfeleinek folyósított hitelek visszafogására kényszerül, vagy túl kell adnia értékes eszközein akár tetemes veszteségek árán is. Pontosan ez az, ami a bankközi hitelezések piacán a Lehman Brothers 2008-as összeomlása idején történt.
Amikor idén nyáron a határokon átívelő bankközi piac működése leállt, egy hasonló összeomlást csak úgy lehetett elkerülni, hogy az EKB szép csendben az euróövezet központi klíringházává vált. A német és a többi észak-európai bank, amelyek többé nem bíztak a dél-európai testvérintézményekben, szabad pénzeszközeiket az EKB betéti számláin helyezték el, miközben a déli peremvidék bankjai az EKB hitelezési mechanizmusát vették igénybe, hogy pótolni tudják a bankközi forgalomban kieső összegeket.
Az amerikai Federal Reserve által működtetett rendszerben is felbukkanhat regionális egyensúlyhiány a források bankközi áramlásában. Ezt azonban többnyire át lehet hidalni az országos hálózattal működő pénzügyi intézmények közvetítésével. A Kaliforniában működő csúcstechnikai cégek például elhelyezhetik a készpénztöbbletüket valamely országos hálózattal működő nagybanknál, amely aztán azokat kihelyezheti a Texasban tevékenykedő olajcégekhez. Az euróövezetben ezzel szemben még döntően tagállami keretek között folynak a pénzügyi szolgáltatások. A Németországban jelentkező megtakarítási többleteket például döntően bankközi hitelezés formájában helyezték ki Spanyolországba. Bár Európában elvileg működnie kellene egy integrált bankszektornak, a kevés számú, több tagországra kiterjedő bankcsoport mégsem sem tud integrált nemzetközi cégként működni, mivel a nemzeti felügyeleti és szabályozó szervek valósággal elkerítik a külföldi bankok helyi fiókintézményei által kezelt likviditást és egyéb eszközöket. Egy olaszországi székhelyű nemzetközi bankcsoportnak például felügyeleti úton tiltották meg, hogy egy észak-európai leányvállalatánál képződött készpénztöbbletét másutt használja fel.
Ilyesmi az USA-ban elképzelhetetlen lenne, mert ott szövetségi szinten látják el a felügyeletet. A Federal Reserve regionális szervezettsége kilenc körzeten nyugszik, amelyek mindegyikéhez több állam tartozik. A fizetési forgalomban az egyes régiók közötti egyensúlyhiány ily módon nem jelenik meg az államok szintjén. További eltérés, hogy a Federal Reserve – normális viszonyok között – csak szövetségi adósságpapírok ellenében folyósít hiteleket, Kalifornia vagy Texas állam kötvényeiért cserébe nem. Az EKB ezzel szemben elfogad biztosítékként magáneszközöket és – szövetségi adósságpapírok hiányában – tagállami kötvényeket. Emiatt a biztosítékként letétbe helyezett eszközök minősége tagállamonként más és más. A görög bankok például több mint 100 milliárd euró összegű hitelt kaptak az EKB-tól, amelynek fedezeteként részben görög magáneszközöket, részben görög államkötvényeket adtak. Ha az ország lakossága népszavazáson dönthetett volna az államcsőd kimondása mellett, akkor az EKB óriási veszteségeket szenvedne el, mert a fedezet elértéktelenedne, a görög bankrendszer pedig összeomlana.
Az európai pénzügyi piacok és a felügyeleti struktúrák tökéletlen integráltsága ily módon azzal a kockázattal fenyeget, hogy túlterhelik az Európai Központi Bankot, amelynek a tagállamok közötti hitelforgalomban központi szerepet kellene vállalnia. E funkcióban azonban máris óriási – nemzetenként eltérő mértékű – kockázatokat halmozott fel, ami a tagállamok közötti konfliktusok forrásává vált.
A közös pénz és monetáris politika nem működhet megfelelően a nemzetállami határok szerint szabdalt bankrendszerrel. Az euró stabilizálását célzó legfontosabb lépés most nem az „európai gazdasági kormányzás” megteremtése lenne, hanem a teljesen integrált bankpiac alapjainak lefektetése közös felügyeleti hatósággal, valamiféle föderális betétbiztosítási rendszerrel, és egy európai bankmentő alap létrehozása a több tagállamra kiterjedő, nagy pénzügyi intézmények számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.