Komolyan gondolja a kormány, hogy az IMF a barátunk?

 A legnagyobb és egyben legmeglepőbb fordulat az volt, hogy az Európai Bizottság valamiért félretette korábbi előfeltételeit, és zöld lámpát adott Magyarországnak a Nemzetközi Valutaalappal közösen folytatandó tárgyalások megkezdéséhez. Ez a piaci befektetők magatartását is megváltoztatta: ismét veszik a magyar eszközöket. Így pedig komoly esély nyílt arra, hogy a magyar gazdaság másfél év után visszatérjen a fenntartható egyensúlyi és növekedési pályára.

Az öröm azonban korai. Egyrészt a konkrét tárgyalások még előttünk állnak. Egyesek szerint az IMF-fel már könnyebb lesz megalkudni, az első nyilatkozatokból mindenesetre nem ez tűnik ki. De a most szebbik arcát mutató Brüsszel is bekeményíthet ismét, hiszen máris záporoznak rá a kritikák a következetlensége miatt.

A piacok hangulata is könnyen fordulhat. A magyar kormány már legalább kétszer felültette a befektetőket beváltatlan ígéreteivel. Most ismét hisznek neki – ki tudja, meddig. Türelmüket ráadásul külső tényezők is elapaszthatják, hiszen a spanyol, olasz és francia zűrök hullámai még csak ezután teszik próbára igazán az idegeiket.

A kulcs most a kormány kezében van. A retorika szintjén a miniszterelnök már eljutott a gazdasági szabadságharc meghirdetésétől addig, hogy „az IMF a mi barátunk”, de kérdés, hogy ezt komolyan gondolja-e, vagy csupán egy gyors devizakötvény-kibocsátásnak készíti elő a terepet. De ha lesz is megállapodás a valutaalappal és az unióval, a kockázatok egy része így is fennmarad. Már most borítékolható ugyanis, hogy az idén a GDP 6–7 százalékát kitevő brutális költségvetési megszorítás nem marad társadalmi következmények nélkül. Ez előcsalhatja a gazdaságpolitika régi reflexeit, különösen, ha azt ugyanazok irányítják, mint eddig. Akkor viszont az IMF-nek is ismét búcsút inthetünk, a vesszőfutás pedig kezdődhet elölről.