Félünk a hitelektől

Dicséretes törekvés a kormány részéről, hogy támogatott kölcsönnel igyekszik serkenteni a lakáshitel-piacot. Ahol ugyanis több a lakáshitel, ott az ingatlanpiaci tranzakciók száma is növekszik, és előbb-utóbb új lakóingatlanokat is építeni kezdenek. A jelenleg elérhető támogatott lakáshitel jó konstrukciónak tűnik, az államra sem ró túl nagy terheket, a kezdeti kamata is megfizethető, és ha az állampapír-piaci hozamok nem szaladnak el ismét, akkor megfizethető is marad. A bankok is boldogan folyósítanák a hitelt, hiszen a mostani feltételek mellett nem csak az ügyfélnek kedvező ez a kölcsön, de a hitelintézetnél is tisztességes haszon maradhat utána.

A lakáshitel mégsem kell senkinek, a Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint 2001 eleje óta nem látott szinten van a havonta folyósított kölcsönök volumene. 2001 legelején viszont nem volt támogatott lakáshitel, a piaci lakáshitelek kamata pedig évente 17-18 százalék körül alakult, vagyis nagyjából kétszer akkora volt, mint most.

A lakosság lakáshitelektől való tartózkodásának számok oka van. Az egyik a deviza jelzáloghitelekkel kapcsolatos rossz tapasztalat, ezek a kölcsönök is olcsónak tűntek eleinte, most viszont az adósok nagyjából ötöde már legalább 90 napja csúszik a törlesztéssel. A tömör tanulság az átlagember számára ebből az, hogy a hosszú távú hitelek kiszámíthatatlanok.

A gazdaság rossz állapota is elriasztja az embereket a lakáshitelektől. A reálbérek csökkennek, a munkanélküliség magas, a legnagyobb foglalkoztatóknak számító ágazatok folyamatos különadóztatása miatt pedig a korábban biztosnak tűnő munkahelyek is egyre bizonytalanabbakká válnak. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az emberek nem mernek hosszú távra eladósodni. Ahhoz, hogy ez megváltozzék, újra el kellene érni, hogy bízzanak a jövőben, körülményeik jobbra fordulásában.