Mellár: Kell-e nekünk a közmunka?

A címben feltett kérdésre nem lehet egyszerűen igennel, vagy nemmel felelni, mert a megítélésben nagyon sok függ a körülményektől. Elég nyilvánvalónak látszik – és az empirikus vizsgálatok is megerősítették –, hogy az elmaradott, hátrányos helyzetű térségekben kifejezetten pozitív szerepet játszik a közmunka. Mindenekelőtt azért, mert szinte ez az egyetlen eszköz, amely valamelyest enyhíti az igen magas szintű munkanélküliséget. Ezekben a depressziós régiókban igen sokan vannak olyanok, akik már hosszú évekkel ezelőtt elveszítették a munkahelyüket és rendszeres fizetés nélkül tengetik létüket. A hosszú munkanélküliségi lét olyan magatartási formák kialakulását hozta magával, amelyek jelentősen csökkentik a munkavégző képességet. Ezen emberek számára tehát a közmunka lehet az első állomás a munka világába visszavezető úton. Nem vezet ugyan egyenes út a közmunkától az alkalmazotti lét felé, de jelentősen nőhetnek a munkahelytalálás esélyei.

Ha azonban a közmunkák megszervezését végző önkormányzatok oldaláról tekintjük a történetet, akkor komoly problémák merülnek fel. Elsőként az, hogy a települési önkormányzatok egyáltalán nincsenek felkészülve arra, hogy nagy volumenű közmunkákat levezényeljenek. Egyrészt nincs elég emberük arra, hogy az ilyen nagy és állandóan jelentkező többletfeladatot ellássák. Másrészt nincs elég szakképzettségük arra, hogy a közmunkákat szervezzék, irányítsák, vezessék. Ugyanis igen szerteágazó műszaki és agrár ismeretekkel rendelkező önkormányzati tisztviselőkre lenne szükség ahhoz, hogy jól el tudják látni ezt a feladatot. És végül harmadrészt nincs megfelelő fegyelmező eszközük arra, hogy a munkavégzésnek valamilyen minimális intenzitását biztosíthassák.

Másodjára pedig azt a problémát kell megemlíteni, amely a közmunka tárgyát érinti. Az önkormányzatok nem könnyen találnak olyan munkákat, amelyek valóban hasznosak, netán értéktermelők. Az általános szépészeti munka (parkosítás, szemétösszeszedés, árkok tisztítása) ugyan nem haszontalan tevékenység, de messze nem terheli le a nagyszámú közmunkás kapacitását még időlegesen sem. Tartós, vállalkozásszerű tevékenységek végzésére volna szükség. Erre azonban az önkormányzatoknak nincs jogosultsága. Érdemes felidézni a polgármesterek panaszait, hogy a közmunkások által megtermelt mezőgazdasági termékeket nem tudták értékesíteni, jobb híján elajándékozták, de volt olyan is, ahol rájuk romlott.

Ahhoz, hogy a közmunkát kényszermunkánál többnek tekinthessük, szükség lenne gazdaságossági szempontból is átgondolni ezt a programot. A jelenlegi konstrukcióban ugyan 100 ezres nagyságrendű embert foglalkoztatunk e területen, de úgy, hogy ez valóságos hozzáadott értéket nem termel, nem járul hozzá a GDP-hez, csak fogyasztja azt.

De mit lehetne tenni, hogy megváltozzon ez a helyzet? Vidéken például a közétkeztetést (óvoda, iskola, nyugdíjasok, szociálisan rászorultak) saját hatáskörben végezhetné az önkormányzat, és ehhez a tevékenységhez járulhatnának hozzá a közmunkások. Vagy másik megoldás: ha létrejönnének kistérségi szinteken felvásárlási és értékesítési szövetkezetek, amelyek az őstermelőktől felvásárolnák a terményeiket, akkor ezek a szövetkezetek az önkormányzatok által termelt terményeket is felvásárolhatnák. Egy további lehetőség lehetne az, hogy az önkormányzatok kikölcsönözhetnék alkalmilag a közmunkás munkaerőt vállalkozásoknak. A vállalkozások számára vonzerőt jelenthetne, hogy olcsó munkaerőt kapnak a szezonális munkáikhoz, s így kisebb mértékben alkalmaznának feketemunkát. Ez a konstrukció, bár nyilván új problémákat is felvetne, de talán hozzájárulhatna a gazdaság kifehérítéséhez.