Mit tanulhatunk Németországtól?

A német fordulat tanulságait vizsgálva különbséget kell tenni aközött, amit egy kormány megtehet, és ami az üzleti világ, a dolgozók és a társadalom egészének a dolga. Az államháztartás például egyértelműen a kormány hatáskörébe tartozik. Németország költégvetési mérlege 2003-ban közel 4 százalékos hiányt mutatott, ami mai mércével talán nem magas, de akkor meghaladta az EU átlagát. Ma a német költségvetés egyensúlyban van, miközben az euróövezet országainak többségében a hiánya meghaladja a 10 évvel ezelőtti németországi szintet.

A német államháztartásban elért fordulat döntően a kiadások csökkentésének tudható be. Az kormányzati kiadások összege 2003-ban a GDP 48,5 százalékára rúgott, ami meghaladta az euróövezet átlagát. A következő öt év során azonban a GDP-arányos mutatót 5 százalékponttal csökkentették, ennek eredményeként a Nagy Recesszió 2008-as kezdetekor Németország az egyik legalacsonyabb rátával rendelkezett Európában.

A kulcsprobléma, azaz a gyenge versenyképesség érdekében azonban a kormány nem sokat tudott tenni. Ma már nehéz elképzelni, de az euró első éveiben Németország versenyképességét – a bérköltségek magas szintje miatt – gyengének tekintették. Ez a probléma sokak számára látszott megoldhatatlannak az egységes pénz bevezetésekor, mert az árfolyamot a német hatóságok nem befolyásolhatták. Ma már tudjuk, hogy Németország ismét – egyesek szerint túlságosan – versenyképessé vált, mégpedig a béremelkedés visszafogása és a termelékenységet javító szerkezeti reformok következtében.

Ez az elemzés azonban csak félig igaz. A béremelkedés mérséklése ugyan kulcsfontosságú volt, ezt azonban a kormány nem tudta elrendelni. A tartósan nagyarányú munkanélküliség kényszerítette a dolgozókat az alacsonyabb fizetések és a hosszabb munkaidő elfogadására, miközben a periféria országaiban a boom alatt évente 2–3 százalékkal emelkedtek a bérek.

A német kormány egy évtizede fontos munkaerőpiaci reformokat indított el, ezek az intézkedések a termelékenységre alig voltak hatással. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy az utóbbi 10 évben a termelékenységnövekedés az európai országok közül Németországban volt az egyik leglassabb. Ez egyáltalán nem meglepő, mert a szolgáltatások – védettnek és túlszabályozottnak tekintett – körében nem voltak érdemi reformok. Az erős nemzetközi verseny miatt a feldolgozóiparban valamelyest javult a termelékenység, a szolgáltatószektor súlya azonban a Németországban is kétszer akkora maradt, mint az iparé. A termelékenység érdemi javulásához emiatt a szolgáltatószektor mélyreható reformjára lett volna szükség. Ez azonban 2003-ban sem történt meg, mert akkor is minden figyelem a nemzetközi versenyképességre és a feldolgozóiparra összpontosult.

A német modell mindazonáltal tartogat néhány hasznos tanulságot az eurózóna perifériája viharvert államainak. A hosszú távú fiskális konszolidációhoz első lépésben a kiadások csökkentésére van szükség, a munkaerőpiaci reformok pedig idővel vissza tudnak hozni kisebb csoportokat a foglalkoztatás világába.

Olaszország és Spanyolország számára azonban továbbra is a versenyképesség jelenti a legnagyobb kihívást. A periféria csak akkor tudja elindítani a növekedést, ha újra képes lesz többet exportálni. A bérek a szélsőségesen magas munkanélküliség miatt már eleve csökkennek. Ez azonban a legfájdalmasabb kiút, amely súlyos társadalmi és politikai instabilitást okoz. A bérköltségek csökkentésére termelékenység növelése lehet a megfelelőbb módszer – márpedig ebben a tekintetben Németország nem tekinthető modellértékűnek.

Szerencsére, periféria egyes országait maguk a hitelezők kényszerítik arra, hogy ne csak munkaerőpiacon, hanem a szolgáltatószektorban is drasztikus reformokat vezessenek be. Ezek a nehéz időkben bevezetett reformok jelentik a legjobb alapot a derűlátásra. Idővel elvezetnek a termelékenység és a rugalmasság – végeredményben pedig a versenyképesség – javulásához.

A szerencse forgandóságáról – az euróövezet utóbbi tíz éve során – szerzett legfontosabb tanulság, hogy nem szabad egy adott pillanatban meglévő nehézségeket extrapolálni. A periféria egyes országaiban bevezetett reformok sokkal mélyrehatóbbak, mint amilyeneket Németország egy évtizede bevezetett. Az átalakítás mellett kitartó országok karcsúbb állammal és versenyképesebben kerülhetnek ki a folyamatból. Amelyek nem ezt teszik (Olaszország szemlátomást ebbe az irányba halad), azok hosszú időre megrekednek az alacsony növekedés csapdájában – de Németország első helye sem garantálható örökre. Fölöttébb bizonytalan, hogy egyes országok hová juthatnak el 10 év leforgása alatt, az európai gazdaságok rangsorában elfoglalt helyek gyorsan változhatnak.

Copyright: Project Syndicate, 2013.
www.project-syndicate.org