Helyes irány a Dunaferr tervezett államosítása? - Szakértők válaszolnak

Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora
Vékony tárca
„Kívülről nehéz megítélni az acélipari konjunktúrának kitett cég tényleges helyzetét, valós tőkeértékét, üzleti kilátásai miatt, pláne, hogy a tulajdonosi struktúra teret enged a transzferárakon keresztüli profitmanipulálásnak. Az ügy kapcsán felmerülő általános kérdés: honnan lesz tartós állami jövedelem a vételi kedv finanszírozásához? A kormány szívesen államosít(ana) túl nyereségesnek ítélt magáncéget, vagy éppen veszteségest a politikai következményekre tekintettel, vagy csupán mert fantáziát lát egy cégben. Hazánk viszont nem olajtermelő hatalom, nincs masszív megtakarítási többlete, hogy szuverén alapból pénzügyileg és politikailag egyaránt indokolható akvizíciós gyakorlatot folytathasson.”

Csery Péter, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője
Lépéskényszer
„Az állam gazdasági befolyásának tulajdonszerzéssel történő növelése legitim cél, különösen amióta a válság hatására újragondolták az állam kívánatos szerepéről szóló elméleteket. Az állami szerepvállalás kiterjesztésének ugyanakkor csak akkor van létjogosultsága, ha az piackonform módon történik, tehát ha az állam nem él vissza szabályozói hatalmával. Eddig úgy tűnik, hogy a Dunaferr esetében erről nincs szó, azonban az állami »beavatkozás« mögött aligha gazdasági, sokkal inkább politikai mozgatórugókat találhatunk. A kormány egyszerűen nem engedheti meg, hogy tömeges elbocsátások történjenek a választások közeledtével, így politikai értelemben ez egy helyes irányba tett lépés.”

Filippov Gábor, a Magyar Progresszív Intézet vezető elemzője
Kérdőjelek
„A dunaújvárosi munkavállalók tíz százalékának munkát adó Dunaferr problémája nemcsak gazdasági, de szociális és politikai kérdés is. A foglalkoztatás növelését zászlajára tűző kormánynak közvetlenül a választások előtt kínos lenne egy, a Malév-csődhöz hasonló katasztrófa, míg a „megmentői” szerep értékes szavazatokat hozhat a városban. Hosszabb távon persze az igazán fontos kérdés, hogy sikerül-e létszámleépítés nélkül racionalizálni a vállalatot, illetve olyan gazdasági környezetet teremteni, amelyben lehetőség nyílik az iparág talpra állására. Ezek híján félő, hogy csupán a választások utánra tolnák az elbocsátásokat, vagy az állam újabb, piacképtelen pénznyelőt akasztana a saját nyakába.”

Sinkó Ottó, a Videoton vezérigazgatója
És azután?
„A 2012-es nyilvános Dunaferr mérlegre vetett pillantás villámsebesen olvadó saját tőkét, 30 milliárd forint körüli sorozatos éves veszteséget (a magyar GDP 0,1 százaléka!) és egyre halmozódó kötelezettséget mutat. Egy új tulajdonosnak iszonyatos anyagi és szociális teherrel kell szembenéznie. A termékekre számottevő állami igény mesterségesen sem generálható. A cég költségvetés felé irányuló befizetései az éves veszteség felét sem érik el. Az árbevétel kétharmada export, a veszteség a gyenge forint ellenére keletkezett. A cég termékei iránti igény a világ növekedési kilátásaival mozog együtt, belátható időn belül nem fog nőni. Az állam általi megvásárlás nem megoldás a sokezer munkavállaló sorsára.”

Wimmer István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének főtitkára
Vizsgálat
„A Dunaferr pontos pénzügyi helyzetét nem ítélném meg, de önmagában üdvözlendő lépés a kormány részéről, hogy munkahelyeket akar megmenteni. A döntés meghozatala előtt azonban fontos megvizsgálni, hogy arányban áll-e a kivásárlás igényelte befektetett tőke a megmenteni kívánt munkahelyek számával. A munkahelyek megtartására ugyanis más eszközök is rendelkezésre állnak a cég visszavásárlásán kívül. Azt is fontos megnézni, hogy amennyiben a Dunaferr állami kézbe kerül, javulnak-e a lehetőségei a piacon, fennáll-e az eredményesebb működés esélye, ez ugyanis kulcskérdés a vállalat középtávú jövője szempontjából. A munkahelyek megtartása fontos, ugyanakkor a gazdasági szempontokat is mérlegelni kell.”