Ne számítsunk arra, hogy a következő évek a felzárkózásról szólnak

Tavaly megszűnt a közel tíz éve tartó túlzottdeficit-eljárás Magyarországgal szemben, ami a második Orbán-kormány vitathatatlan eredménye. Korábban az EU-csatlakozás után senki sem tudta tartósan 3 százalék alá szorítani a hiányt, Matolcsy György unortodox intézkedései és Varga Mihály fűnyírója azonban sikeresnek bizonyult.

Most viszont azzal fenyeget bennünket az Európai Bizottság, hogy jövő tavasszal újra elindítja a deficiteljárást. Brüsszelben nem osztják a kormány álláspontját, miszerint csökkenő trendben mozog az államadósság. Az első negyedév végi, 84,6 százalékos, két évtizedes csúcson lévő GDP-arányos adósság nem igazán illeszkedik a javuló tendenciába.

Persze év végére várhatóan 80 százalék alá süllyed a ráta – ha a forint árfolyama nem száll el – a tartalékok újbóli csökkentésével. Erre az eredményre azonban majd nem adhatom azt a címet, hogy „Fényes győzelmet arattunk az államadósság elleni harcban”, hiszen évek óta ezen a szinten mozog a hitelállomány. Csak a GDP 10 százalékát kitevő, 3 ezer milliárd forintnyi nyugdíjvagyon fogyott el közben.

A lényeg, hogy a bizottság szerint nem felelünk meg a csökkenő államadósság kritériumának. Ezért Brüsszel most újabb költségvetési kiigazításokat kér, miközben azt is szeretné, hogy a kormány vezesse ki a torzító, egyes szektorokat sújtó különadókat. Mintha az elmúlt négy évben még nem szokták volna meg, hogy amikor megszorításokat várnak el, akkor a magyar kormány általában a különadókhoz nyúl. És nem csökkenti, és főleg nem vezeti ki azokat.

Sokan azt gondolják, hogy a szektorális adók miatt teljesített kiábrándítóan a magyar gazdaság, emiatt tűnt el a befektetői bizalom, és ezért maradtak el a beruházások. A kormánnyal engedékenyebbek viszont úgy vélik, hogy nem volt más választás.

Az eljárás alá vélhetően nem fogunk visszakerülni. De arra se számítsunk, hogy a következő évek majd a felzárkózásról szólnak.