BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
létminimum

Létminimum: egy hungarikummal kevesebb

2015.06.25., csütörtök 05:00

Többé nem fogjuk megtudni, hány forintot kell keresnünk ahhoz, hogy a létminimum felett éljünk, hiszen a statisztikai hivatal utoljára adta ki az eddig évente megjelenő elemzését. Azt mondják, nem fentről szóltak, hogy szüntessék meg a kiadványt – bár bizonyára a kormány örül a kínos mutatószám elhagyásának –, sokkal inkább arról van szó, hogy a létminimum elavult, és nem jó mérőszáma a szegénységnek. Különösen, hogy a háztartások közel 40 százaléka a létminimum alatt él, így nem koncentrál eléggé a szegényekre. A hivatal pedig olyan mérőszámot szeretne, ami jobban korlátozódik azokra, akik valóban a létfenntartással küzdenek.

A szegénység mérésére már egészen jó mutatókat találtak ki az unióban. A jövedelmi szegénységet és társadalmi kirekesztést mérő laekeni indikátorok alapján az összes tagország szegényeit vizsgálják az uniós statisztikai hivatalok. E szerint a magyarok 24 százaléka él súlyos anyagi deprivációban (akik nagyon sokat nélkülöznek), miközben 40 százalék azoknak az aránya, akik csak simán nélkülöznek. Ők azok, akik nem tudják például megfelelően fűteni lakásaikat, képtelenek fedezni egy váratlan kiadást, kétnaponta nem esznek húst, vagy évente nem mennek egy hetet nyaralni. Ők éppen annyian vannak, mint amennyien a létminimum alatt élők, és bizonyára kevesen lennének, akik nem kerülnének be a közös halmazba. Innen nézve a létminimum nem is olyan rossz mutatója a szegénységnek. Az meg talán nem a mutató hibája, hogy tízből négy magyar benne van.

A KSH érvelése szerint nem is hasznos a létminimum, mert nem lehet döntéseket hozni ez alapján, miután a mélyszegénységben élők mellett sok átlaghoz közeli jövedelmű is benne van a halmazban. De emlékszik-e valaki, hogy az elmúlt években adatok, elemzések vagy tanulmányok alapján hoztak döntéseket, vagy készítettek elő törvényeket? Pedig a létminimum egy megfontolandó mutatószám lehetne akkor, amikor a minimálbérekről kell döntést hozni.

Akiknek nem tetszik, hogy megszűnik a kiadvány, azok érjék be annyival, hogy amúgy is hungarikum volt az unióban. Biztos nem kár érte.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.