BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jövő alakítói

2015.07.28., kedd 05:00

Sic transit gloria mundi, vagyis így múlik el a világ dicsősége – akár ezt is gondolhatnánk a FutureBrand friss, a világ legerősebb márkáit bemutató rangsorát böngészve. Ha néhány évtizeddel ezelőtt állítottak volna össze egy ilyen listát, akkor szinte biztos, hogy a top 10-ből alig három-négy szerepelt volna rajta, és korántsem olyan előkelő helyen, mint most. Fokozottan igaz ez az éllovasokra, hiszen az idei rangsor első három helyezettje egyaránt a technológiai szektorból került ki.

A lista jól érzékelteti, hogy melyek azok a termékek, szolgáltatások, amelyek a legnagyobb hatással vannak a fogyasztókra, illetve milyen területekben rejlik a legnagyobb potenciál a jövőre nézve. A pár évtizeddel korábbi képzeletbeli listán egészen biztos, hogy az élmezőnyben találtuk volna az autóipar egy, esetleg több képviselőjét, de itt lett volna a helye a Coca-Colának vagy éppen a McDonald’snak is.

Ehhez képest most a legelőkelőbb helyen lévő autógyártó a Toyota, éppen csak kiszorult a top 10-ből, és a japán cégen kívül az egész felsorolásban mindössze két társaság szerepel ebből a szektorból. Az említett üdítőital-gyártó és gyorsétteremlánc pedig a lista középső harmadában található.
Persze ez korántsem jelenti azt, hogy termékeikre már nincs igény, de az érződik, hogy a divatos, trendi dolgok egészen máshol keresendők.

Sokan előbb mondanak le a televízióról, mint az internetről, és egyre gyakrabban hallani olyan véleményt is, hogy személyes okmányok, pénz vagy akár kulcsok nélkül előbb elindul valaki otthonról, mint a mobiltelefonja nélkül. Szinte mindenkinek a kezében ott az okosmobil, s ezzel elérkezett a már évek óta emlegetett „always connected”, vagyis mindig a hálózathoz kapcsolódó felhasználók kora. A Google, az Apple és a Microsoft nemcsak annak köszönhetik előkelő helyezésüket minden márkarangsorban, hogy meghatározzák a jelenünket, hanem annak is, hogy most úgy tűnik, a jövőnk alakulásában is fontos szerepet játszanak.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.