A racionalitás ereje

Az orosz–EU gázkapcsolatokban az ukrán–orosz konfliktus kirobbanása óta számos új szállítási útvonal kiépítése fogalmazódott meg, különös tekintettel arra, hogy az orosz fél korábban eltökéltnek tűnt az Ukrajnán áthaladó vezeték 2018 utáni bezárása kapcsán. Az utóbbi időben mintha az eltökéltség gyengült volna, és Oroszország hajlandóságot mutat az ukrán vezeték életben tartásában.

Az orosz pálfordulást az ukrajnai gázszállítás hosszabb távú fenntartásában a globális gázpiacon bekövetkezett drámai átrendeződések magyarázhatják. A változások legfontosabb eleme, hogy a nem hagyományos gázmezők gazdaságos kihasználhatósága az eddig ismert, bizonyított gázkészletek nagyságát majdnem megnégyszerezte: az élettartamot 70 évről mintegy 250 évre növelte. Ráadásul a történetnek még nincs vége: a nem hagyományos gázforrások kutatottsága még csak nemrég indult be, így további jelentős bővülésre számíthatunk. A nem hagyományos földgáz berobbanása nemcsak a kínálat mennyiségét növelte, hanem párosulva a cseppfolyós gáz (LNG) térhódításával, az eddigi, különösen pedig a jövőbeni monopolpozíciókat jelentősen átalakította. Oroszország – mint gáznagyhatalom – eddigi európai pozíciója, alkuereje tehát minőségileg megváltozott.

A jelenlegi és a jövőbeni európai gázpiac megítélésénél két további nagyobb jelentőségű tényező számbavételét nem lehet elhanyagolni. Az egyik. hogy az EU–orosz két meghatározó jelentőségű gázvezetékének – északi áramlat és az ukrán–orosz vezeték – jelenlegi kihasználtsága 50-60 százalék közötti, az európai LNG-kapacitások leterheltsége pedig alig haladja meg a 25 százalékot. A tervezett Török Áramlat görögországi várható gyors kiépítésével a vezetékek kihasználtsága tovább romolhat, dinamikusan növelve a szállított gáz egységköltségét, rontva annak versenyképességét.

Az európai energiapiac másik módosuló jellemzője, hogy a válság után a térség teljes primer energiafelhasználása fokozatosan mérséklődik. Részben a válság miatt visszaesett termelés és fogyasztás, de a növekedés és az energiahasználat közötti korábbi összefüggések módosulása miatt is. Aligha kétséges, hogy a növekedés jövőbeni normalizálódása – amely az infokommunikáción, a hozzáadott érték bővülésén alapszik, és a szolgáltatásokra koncentrál – a teljes energiafelhasználás beindult csökkenését inkább erősíteni fogja. Ráadásul az EU elfogadott energiahatékonysági programja minden tagország számára 2020-ig éves átlagban 1,5 százalékos energiamegtakarítás követelményét írja elő.

Ugyancsak EU-direktíva 2020-ig a megújulók 20 százalékos arányának elérése, amelyhez a következő években az eddigieknél erőteljesebb fejlesztés kívántatik. A csökkenő energiafelhasználás és a megújulók arányának növekedése a gázfelhasználás csökkenését erőteljesebbé teheti. Az EU energiapolitikai alapelvei mindig is az ellátásbiztonság erősítését, az egyoldalú függőség mérséklését szorgalmazták, ami az orosz–ukrán konfliktus után primátussá vált.

Ebben a helyzetben Oroszország csak akkor számíthat európai gázpiacának megtartására – növelésére aligha –, ha figyelembe veszi a jelzett változásokat. Oroszország, bármennyire igyekszik is más látszatot kelteni, nincs abban a gazdasági helyzetben – és a jövőt józanul értékelve lehetőségei inkább szűkülnek –, hogy az ukrán–orosz kapcsolatok megromlása okán érzelmek és indulatok alapján kijelölje az EU számára a görögországi gázkapcsolat diktált helyét. Ez nemcsak az európai gázpiacon érzékelhető és alapvetőnek mondható átrendeződése okán minősülhet felesleges és alaptalan erőfitogtatásnak, hanem az orosz belső gazdasági helyzet, különösen pedig a várható évtizedes kitekintésben is meghatározó jelentőségű orosz szénhidrogénexport szempontjából is. Úgy tűnik, Oroszország is felismerte, hogy az európai gázpiacon drámai átrendeződés zajlik, és a változások nagy valószínűséggel nem a kínálati szereplők pozícióit erősítik, úgyhogy jobb elébe menni a fejleményeknek, mintsem nagyhatalmi indulatok alapján álmokat kergetni.