Aszimmetria

A biztosítás az információs aszimmetria világa, a kötelező pedig, nálunk, a lobbizásé. A kilencvenes években, a hőskorban az állam határozta meg az árakat, egy költségképlet alapján.

Ennek eredményeként a biztosítók közösen voltak érdekeltek a költségek növelésében és verseny köztük leginkább az ügyfélszerzésben folyt. Miután a díjfizetőnek édes mindegy volt, hogy melyik cégnél szerződik (hiszen mindenki ugyanannyit kért), azokat kellett meggyőzni, akik az orra alá dugták a papírt: a járművek értékesítőit. Így alakult ki a márkaszervizek és a biztosítók között működő sajátos jutalék- és árrendszer, amivel ők jól jártak, csak az ügyfelek fizettek sokat.

Az ezredforduló tájékán azonban jött az árverseny, ám a díjak csak lassan kezdtek ereszkedni. Kevesen váltottak, mert kevesen értették, mit jelentenek a bonyolult táblázatok.

Aztán jött a web. Az árösszehasonlítást valóban lehetővé tevő online alkuszok megjelenése már hozott változást korábban is, de az internetes elérés terjedéséig mindez nem volt jelentős: az árverseny 2007-ben erősödött fel, amikor már az autósok negyede kezdett el váltani. Két év múlva jött az a szabály, ami ezt megakadályozta.

Az erős árversenyt az is okozta, hogy az állam egy időpontra (novemberre) korlátozta a váltás időszakát, így sokakhoz jutott el az az információ, hogy könnyen lehet váltani. Azzal, hogy az időpontot 2010-től fokozatosan kihúzták (az ármeghatározásét pedig később felszabadították), elérték, hogy a biztosítók visszanyerjék az árképzésben az információs előnyt. Hat éve tudjuk, hogy mindennek a drágább biztosítás lesz az eredménye.

A dolog azért pikáns, mert azt nem tudhatjuk. hogy ez a fogyasztó érdekében vagy a biztosítók miatt történt-e így. Mert az is igaz, hogy az árak csökkenésével a kifizetések összege és a káresemények száma is mérséklődött: a biztosítók igencsak megnézték, mire fizetnek. A kötelezőnél ez pedig néha azt is jelenthette, hogy az olcsóságot a vétlen fél fizette meg.