Nagy felzúdulást keltett a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amikor a július 5-i görög népszavazás előtti napokban egy szakértői anyagban belengette: nagyszabású adósságleírás nélkül nincs megoldás a görög válságra. A hónapokig húzódó, fordulatokban gazdag tárgyalásokon az adósságleírás szitokszónak számított – különösen a németek fülében –, ezért az IMF-véleményt sokan a nemzetközi hitelezői csoport belső ellentéteinek jeleként értelmezték.
Mások a klasszikus rossz zsaru, jó zsaru taktikát látták benne – kivételesen a valutaalapnak jutott volna a jobb szerep –, ám ennek tudatossága ellen szól, hogy utána valahogy kevesebb szó esett az adósságok eltörléséről, annál több a tárgyalások újrakezdéséhez szükségesnek ítélt reformokról. Jó memóriájú elemzők ugyanakkor felidézték, hogy már a 2011-es mentőakció idején emlegetett a görög sajtó egy olyan megoldást, amely gyakorlatilag egyenértékű az adósságleírással. Ezt a módszert már sikeresen alkalmazták másutt, de hamar lekerült a napirendről. (Rossz nyelvek szerint egyebek közt azért, mert kevésbé kedvezett volna az akkor még jelentős görögországi kitettséggel rendelkező német és francia bankoknak.)
A 2011-es javaslat az egykori Brady-tervhez hasonló megoldásról szólt. A Nicholas Brady amerikai pénzügyminiszter nevéhez fűződő konstrukciót 1989 elején alkalmazták először: a vállalhatatlan adósságterheikről évek óta alkudozó országok az USA által kibocsátott speciális állampapírokra cserélték banki és más pénzügyi intézményi követeléseiket (nem csak az amerikaiakét).
A Brady-kötvények egyik csoportjánál a névérték változatlan maradt, de a kuponra diszkontot adtak, a másik fajtát az eredeti követelésnél alacsonyabb névértéken bocsátották ki, változatlan kamat és a lejárat mellett. Voltak még különféle alfajok, de a lényeg az, hogy következő években tucatnyi országban használták sikerrel a leírást jelentő Brady-kötvények eszközét, Argentínától Lengyelországon át Venezueláig.
Az adósságleírás mellett érvelők nemrég jelentős muníciót kaptak, miután a téma egyik legelismertebb szakértője, Carmen M. Reinhart, a Harvard professzora és Christoph Trebesch, a Müncheni Egyetem professzora nagyszabású tanulmányt tett közzé idén júniusban.
Ebben az 1920–1939 közötti, illetve az 1978–2010 közötti adósságválságokat vizsgálták meg. Előbbiek inkább a fejlett gazdaságokat érintették, utóbbiak – a szocialista országok mellett – az akkor még fejlődőnek, azóta feltörekvőnek nevezetteket. A szerzők számtalan statisztikával és levezetéssel alátámasztva arra jutottak, hogy a durva kríziseket kizárólag az adósság névértékének leírásával lehet megoldani. Minél tovább tart az alkudozás arról, hogy esetleg elég lenne a lejáratokat hosszabbítani vagy a kamatterheket csökkenteni – ahogy például ezt a Brady-terv előtt erőltették a nyolcvanas években –, annál nagyobb mértékű leírásra lesz végül szükség.
A Brady-kötvények révén átlagosan az adósságteher 36 százalékától szabadultak meg az érintett országok – közölte a tanulmány, de még fontosabb az a megállapítása, hogy a puhább megoldások nyomában nem okvetlenül járt fellendülés. A keményebb megoldás, vagyis az adósságleírás nyomában viszont igen: az 1978–2010 közti válságokban érintetteknél például a rákövetkező öt évben átlag 11 százalékkal nőtt az egy főre jutó GDP, az adósság/GDP-arány pedig 27 százalékponttal csökkent.
Azt nem tudni, hogy ezt a tanulmányt ismerték-e már az IMF szakértői, amikor görög adósságleírást emlegettek. De még ha ismerték is: egy Brady-kötvényhez hasonló megoldást ma az eurózónában nehéz volna keresztülvinni, hiszen rögtön ott a kérdés: milyen szervezet bocsássa ki és milyen garanciával a szükséges papírokat. Ad hoc szabályokat persze lehet hozni, aztán azokból akár állandók is lehetnek – ahogy ez az elmúlt években történt –, de az igazi feladat ugyanaz marad: a közös pénz mögé közös kötvénykibocsátást, végső soron közös költségvetést is kellene rakni. Sovány vigasz, de ez az USA-ban is eltartott vagy száz évig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.