Fellázadtak a férfiak

A férfiaknak elegük lett a diszkriminációból. Nem elég, hogy a nők tovább élnek, de még előbb is mehetnek nyugdíjba!? Nem tűnt fair megoldásnak, hogy a nők negyvenéves munkaviszony után már nyugállományba vonulhatnak, a férfiak meg húzhatják az igát, akár 65 éves korig is. Az Eurostat 2012-es adatai szerint a magyar nők várható élettartama 78,7 év, míg a férfiaké 71,6.

A Kúria döntése lehetőséget adott arra, hogy ezt a nemi diszkriminációt népszavazással tegyék helyre. Első lépésben 200 ezer aláírás kell a népszavazás kiírásához, amely akkor lesz érvényes, ha a választópolgároknak legalább a fele szavaz, és akkor eredményes, ha a szavazóknak több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ ad. Jelenleg majdnem 7,8 millió választóval lehet kalkulálni. Elég merész vállalkozás ilyen mértékben aktivizálni az embereket.

Tételezzük fel, hogy sikerül. Ha már ennyien szavaznak, van rá esély, hogy megadják a férfiaknak is ezt a lehetőséget. Aztán utánuk a vízözön. Mert bármennyire jogos is a diszkrimináció megszüntetése, ez esetben nem ez az ésszerű. A racionális megoldás az lenne, ha a nőknél is megszűnne a kivételezett helyzet, s egy új konstrukció jönne, amelyben szerepelhetne a korkedvezményes visszavonulás lehetősége is, nemtől függetlenül. Például úgy, hogy időarányosan csökkentett nyugdíjat kap az, aki korhatár előtt abbahagyja a munkát. Ez olyan megoldás lehetne, amivel a sajátos, egyéni élethelyzeteket is kezelni lehetne, s az állami büdzsét sem terhelné még nagyobb kifizetés.

A magyar nyugdíjrendszer ugyanis recseg-ropog. Világtendencia, hogy az életkor meghosszabbodásával a járandósághoz szükséges aktív éveket növelik a kormányok, így a negyvenéves munkaviszony utáni kedvezmény kakukktojásnak minősül. Vagy inkább politikai fogásnak, amely szavazatokat hozhatott. A Napi.hu adatai szerint tavaly az ilyen jellegű kifizetés 167,5 milliárd forinttal terhelte a társadalombiztosítás kasszáját. A 2,1 millió nyugdíjasból több mint 120 ezer nő kapott nyugdíjat a negyvenéves szolgálati viszony után, még a nyugdíjkorhatár elérése előtt. A férfiakra kiterjesztve ezt a kedvezményt, további 150-200 milliárdos kifizetés nyomasztaná a tb-kasszát, miközben a több százezernyi külföldre távozó aktív honfitársunk már nem itt fizet nyugdíjjárulékot. A felosztó-kirovó rendszer alapján a mai befizetések fedezik – illetve inkább nem fedezik – a mai nyugdíjasok járandóságát.

A Kúria nem költségvetési kérdésként, hanem esélyegyenlőségi problémaként kezelte a kezdeményezést. Az is. Ám a költségvetési aspektusok sem lebecsülendők. Meg az sem, hogy olyan legyen a nyugdíjrendszer, ami egyszerre állandóságot, biztonságot sugároz, s egyben kellő rugalmasságot ad az egyéni problémák kezelésére is.
Például arra, hogy egyfajta menedék lehet a hatvanéves kor körül munkanélkülivé váló embereknek.

Vagy idevehetjük a fiatalok szempontjait is, akik az egész történetből csak annyit látnak, hogy az öregedő munkavállalók egyre tovább foglalják el a munkahelyeket, vagyis az ő munkanélküliségüknek akár e rendszer is okozója lehet. S miközben ők fizetik a nyugdíjjárulékot ma, semmi garancia nincs arra, hogy majd nekik is lesz harminc-negyven év múlva megélhetést biztosító nyugdíjuk. De beszélhetünk az elöregedő társadalom problemájáról is, ahol arányaiban több a járadékos, mint a befizető. Ezen a közmunka növekvő aránya sem segít.

Tehát bonyolult gazdasági-társadalmi kérdésről van szó. A sok-sok szempont modellezéséhez nem politikusokra, hanem szakemberek – matematikusok, közgazdászok, szociológusok, társadalomkutatók – együttműködésére lenne szükség. És egy konszenzusos nyugdíjmodellre. Bármennyire nehéz is kimondani, egyértelmű a trend: a nyugdíjkorhatár még a jelenlegi 65 évnél is följebb fog emelkedni. Németországban már bevezették a 67 évet, a görögök most kényszerülnek nyugdíjszigorításokra. Nincs egyetlen üdvözítő modell, ám minden ország érdeke, hogy működőképes, méltányos rendszert dolgozzon ki. Amelynek persze egyik fontos eleme a nemek közötti egyenlőség is.