Mi a teljes foglalkoztatottság?

Egy lényeges szempontból az amerikai gazdaságot jelenleg teljes foglalkoztatottság jellemzi. A viszonylag feszes munkaerőpiac azt okozza, hogy egyre gyorsabban emelkednek a bérek, miután a munkaadóknak többet kell fizetniük, hogy megfelelő munkaerőt találjanak és megtartsák azt. Ez lényeges következményt jelent a politikai döntéshozók, és nem csak a Fed számára.

Az átlag órabér májusban 2,3 százalékkal volt magasabb, mint tavaly májusban, azonban 2015 eleje óta 3,3 százalékos az emelkedés mértéke, illetve májusban 3,8 százalékos volt, ami a teljes foglalkoztatottság egyértelmű jele. A bérek emelkedésének gyorsulása 2013-ban indult meg, amikor a munkaerőpiac el kezdett feszessé válni. Az óránkénti átlagbér 2012 és 2013 között csak 1,1 százalékkal nőtt, aztán 2,6 százalékra gyorsult a növekedés üteme 2013 és 2014 között.

A béremelkedés hamarosan magasabb inflációt fog okozni. A bérek és az árak közötti kölcsönhatást jelenleg semlegesíti az olaj- és üzemanyagárak egy évvel ezelőtti szinthez képesti erőteljes csökkenése, illetve a dollár más fizetőeszközökkel szembeni erősödése. Ahogy azonban ezen hatások a teljes árszintre vonatkozóan eltűnnek, az infláció gyorsabban fog emelkedni.
Természetesen vannak más definíciói a teljes foglalkoztatottságnak. Néhányan azt mondják, hogy nincs teljes foglalkoztatottság az USA-ban, miután 8,7 millió ember – a foglalkoztatottak mintegy 6 százaléka – keres munkát. Emellett rajtuk kívül még további több millió olyan emberről is tudunk, aki szeretne dolgozni, de nem keres aktívan munkát, mert azt hiszi, hogy számukra nincsen megszerezhető állás. További 6,7 millió ember részmunkaidőben dolgozik, a mostani helyzethez képest azonban heti több órát szeretne dolgozni.

A Fed szempontjából teljes foglalkoztatottság áll fenn abban az értelemben, hogy az igen laza monetáris politika már nem tudja a foglalkoztatás folyamatos emelkedését biztosítani. Ugyanakkor másfajta intézkedések, amelyek meg tudják változtatni az ösztönzőket, vagy fel tudják számolni a meglévő akadályokat, elő tudják idézni a foglalkoztatás emelkedését, illetve a reáljövedelmek növekedését anélkül, hogy a béreket és az inflációt növelnék.

Gondoljunk például arra, hogy milyen magas a munkanélküliség aránya a 25-54 év közötti férfiak körében, akik már túl idősek ahhoz, hogy iskolába járjanak, de túl fiatal ahhoz, hogy nyugdíjba vonuljanak. A piaci igényeknek megfelelő oktatással és képzéssel lehetne körükben a foglalkoztatottság arányát növelni.

Gondolhatunk a 65 éven felüli férfiak és nők foglalkoztatási helyzetére is. Ez a réteg jogosult nyugdíjra és egészségbiztosításra, a többségük pedig már nyugdíjas. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a nyugdíjba vonulás, illetve a kisebb óraszámban történő további dolgozás között annak alapján döntenek, hogy mennyit tudnak keresni. Ezt az összeget pedig részben az határozza meg, hogy azoknak a foglalkoztatottaknak is, akik jogosultak a nyugdíj- és egészségügyi biztosításra, meg kell fizetniük az ezen ellátások finanszírozását lehetővé tevő járulékokat.

A munkavállalók által fizetett járulék mértéke 6,65 százalék (a munkaadókra ugyanekkora kulcs vonatkozik), amelyet a személyi jövedelemadó mellett kell megfizetni. Továbbá a társadalombiztosítási támogatások szintjét előíró szabályozások összetettsége miatt, a járulékokat megfizető idősebb munkavállaló nem jogosult extra állami juttatásokra.

Sok idősebb munkavállaló esetében nem az a kérdés, hogy dolgozzon-e, hanem hogy mennyit. Abban az értelemben a teljes foglalkoztatottság mértékénél alacsonyabb szintű a foglalkoztatottak aránya, hogy a társadalombiztosítási járulékok az idősebb munkavállalókat az irányba terelik, hogy kevesebb órát dolgozzanak, mint amennyit amúgy tudnának.

Az Obamacare egészségügyi törvény is csökkenti a munkaórák számát, kétféle módon. Először is, néhány egyénnél a kevesebb munkaóra olyan szintre csökkenti a jövedelme értékét, hogy azzal már nagyobb állami egészségbiztosítási támogatásra lesz jogosult. Másodsorban néhány munkaadónak az áll érdekében, hogy csökkentse az egyes munkavállalók munkaóráinak számát, mert egy meghatározott szint felett az Obamacare nagyobb adóterhet ró ki a munkaadóra.

Vagy gondoljunk a minimálbérre vonatkozó szabályozásra, amely csökkenti a munkaadók hajlandóságát arra, hogy alacsonyan képzett munkavállalókat alkalmazzanak. Ahogy emelkedett a minimálbér mértéke, úgy erősödtek az ösztönzők a munkaadók számára, hogy új gépeket, eszközöket szerezzenek be, vagy képzettebb munkavállalókat vegyenek fel. Az alacsonyan képzett munkavállalók iránti kereslet csökkenése semlegesíthető azzal, ha a minimálbér értékének kiszámolásánál figyelembe veszik az állami támogatások óránkénti értékét.

Például arra az egyénre, aki évente 8 ezer dollár értékű állami támogatást kap (például élelmiszerjegyek, lakástámogatás vagy jövedelemadó-kedvezmények formájában) úgy is tekinthetünk, mint aki ezzel óránként 4 dolláros bért kap. A munkavállalónak ez a fajta összesített jövedelme így a munkaadónak kevesebb költséget jelentene, illetve növelné az adott egyén esélyét, hogy állást találjon.

Könnyen tudnék még ilyen példákat felsorolni. A lényeg az, hogy a foglakoztatás növelhető, a munkanélküliség csökkenthető lenne azzal, ha felszámolnák a munkahelyteremtés előtt álló akadályokat, és csökkentenék a marginális adókulcsokat. Ezzel szemben az elnyújtott laza monetáris vagy az expanzív költségvetési politikával növelt kereslet valószínűleg az infláció növekedését, és nem a foglalkoztatottság szintjének emelkedését fogja okozni.

Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org