A görög válság újabb drámai felvonásáról számos értelmezés látott napvilágot, közgazdasági, politikai vagy éppen társadalmi szemszögből vizsgálva ugyanazt a problémahalmazt. A Grexit geogazdasági aspektusait érintő elemzések is születtek, amelyek elsősorban az európai valutaövezet esetleges szétesésének és a görög–orosz kapcsolatok szorosabbá válásának regionális és világpolitikai kockázataira fókuszáltak.
Mindazonáltal az elemzések többsége inkább az európai hitelezők és a görög kormány csatározásaira összepontosított, és elsiklott olyan, a háttérben zajló játszmák fölött, mint amilyet a francia kormány az elmúlt években sikerrel vívott meg szövetségesei kárára. Franciaország ugyanis úgy csökkentette a görögökkel szemben fennálló tetemes pénzügyi kitettségét, hogy azt nagy részben ma már más európai gazdaságok viselik, miközben a franciák nemzetközi megítélése egyáltalán nem szenvedett csorbát.
A nemzeti érdek ilyen típusú érvényre juttatását pedig csak egy jól megtervezett és végrehajtott geogazdasági stratégia tehette lehetővé.
A jelenségre a Greenberg Center for Geoeconomic Studies agytröszt is felhívja a figyelmet egyik elemzésében. Szerintük a franciák geogazdasági művelete tudatos gazdaságdiplomáciai offenzívára épül, amely azzal a felismeréssel indult, hogy 2010-ben a francia pénzintézetek rendelkeztek az európai bankrendszer Görögországgal szembeni követeléseinek több mint egyharmadával, ezzel toronymagasan a legnagyobb kockázatot viselték az esetleges görög összeomlás esetében.
A francia kormány ezért a trojka által finanszírozott segélycsomag feltételeként pont a bankrendszer stabilizálását és a főleg francia pénzintézetek által jegyzett követelések kielégítését szabta. Ezzel a megoldással persze önmagában a francia állam csak kvázi „államosította” volna a francia bankrendszer követeléseit, hiszen más európai országokhoz hasonlóan részt vállalt a görög segélycsomag finanszírozásában is.
A geogazdasági innovációt azonban az jelentette, hogy a franciák pontosan tisztában voltak azzal: a mentőcsomag finanszírozási terhei az eurózónában nem a bankrendszerek kitettségének arányában oszlottak meg, hanem az Európai Központi Bankba befizetett alaptőke arányában. A franciák számára ez a rendkívül kedvező számítási mód azt eredményezte, hogy bankrendszerük 40 százalékos kitettségét 1 százalék alá sikerült csökkenteniük, miközben például Spanyolország és Olaszország görögökkel szembeni követelései megsokszorozódtak.
De mit tanulhatunk mindebből? Azt, hogy a nemzeti érdekérvényesítés leghatékonyabb módja a szövetséges államok meggyőzése gazdaságdiplomáciai úton, valamint konstruktív, de nem önfeláldozó aktív részvétel a közös európai mechanizmusok kialakításában. A franciák öt évvel ezelőtti szorult helyzetükben számos más utat is választhattak volna. Például gazdasági erőfölényüket direktebb módon kihasználva a közös EU-s megoldás keresésének során nyílt és konfrontatív módon is érvényt szerezhettek volna nemzeti érdekeiknek.
Ez azonban az egész európai közösségben és globális szinten is komoly ellenérzéseket keltett volna, a franciák pedig a válságmenedzselés akadályozójaként jelentek volna meg a nemzetközi porondon. Ezzel szemben a jól felépített, kerülő utakat is ismerő geogazdasági stratégia garantálta, hogy egy nemzetgazdaság a legnyersebb nemzeti érdekének érvényesítésére is képes legyen, miközben szövetségesei egyáltalán nem távolodnak el tőle.
Mindebből az következik, hogy a kezelendő válság természetét, az ország valóságos gazdasági és pénzügyi pozícióit, a nemzetközi szervezetek működését, valamint a külgazdasági kapcsolatrendszerben rejlő lehetőségeket maximálisan figyelembe vevő geogazdasági kalkuláció nemcsak a nemzeti érdek globális keretek közötti érvényesítését, de az adott állam nemzetközi tekintélyének és beágyazottságának erősítését is lehetővé teszi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.