BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hadiállapot

2015.08.03., hétfő 05:00

Az épített lakások száma az első fél évben ugyan ismét visszatérni látszott oda, amilyen mélyre eddig száz év alatt egyszer jutott el (vagyis a 2013-as szintre), az ágazat szereplői azonban – hosszú évek óta először – már látják a fényt az alagút végén. A mostani visszaesés ugyanis csak egyszerű kivárás: az építési engedélyek számának dinamikus növekedése, a lakásforgalom bővülése és a hitelkihelyezések szaporodása is arra utal, hogy a piac nem állt le. A befejezett épületek száma azért lett alacsony az első fél évben, mert az új lakásépítési kedvezmény igénybevételéhez és az MNB kedvezőbb hiteléhez egy még épülő ingatlanra van szükség, érthető, ha mostanában nem volt annyira szükség a használatbavételi engedélyre.

Természetes folyamat ez, nem is kellene aggódni emiatt, ha nem volnának ez ügyben negatív tapasztalatok is. A lakásberuházások alakulásában Magyarországon az államnak mindig is nagy szerepe volt – és ez a függés sokszor szült már a múltban egészségtelen helyzetet. Ha az ezredforduló tájékán nem pörgetik fel művileg a lakásépítéseket a jelentős állami támogatással, az olcsó hitelekkel, akkor nem csupán a válság körüli ingatlanpiaci zuhanást és a devizahiteles probléma jelentős részét, de a bankkonszolidáció (így például az MKB rendbetételének) ki tudja, mekkora költségét is meg lehetett volna spórolni.

A politika – ma úgy néz ki – óvatosabb is a lakásszektor gyors támogatásával, bár a szereplők reménykednek: az áfacsökkentés egyre többször hangzik el, persze most csak elméleti lehetőségként. Erre ugyanúgy kevés az esély (a magas költségek miatt), mint az olcsó jegybanki hitelek tartós fennmaradására (jön az amerikai kamatemelés is), de sose lehet tudni. A lakástámogatás népszerű téma, és ha a kampányok nem működnek, akkor elő szoktak kerülni a támogatási eszközök. Ami rövid távon biztosan jó az ingatlanpiacnak, kitörési pontot jelent számtalan vállalkozásnak is.

Csak ki ne derüljön, hogy megint a vonat jött szembe.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.