A nyilvánosság új ellenségei

A novemberi terrortámadások előtt lehetett tüntetéseket tartani Párizs közterületein. Most nem lehet. Ugandában a korrupció ellen vagy a melegjogok mellett demonstráló polgárokat korábban nem vitték börtönbe, egy új szabályozás miatt azonban már odakerülhetnek. Egyiptomban a kormányzati hatóságok prominens kulturális intézményeknél – egy galériánál, egy színháznál és egy kiadónál – tartottak razziákat, és záratták be azokat, ahol korában művészek és aktivisták jártak össze.

Világszerte úgy tűnik, hogy egyre inkább fogy a levegő az olyan helyek körül, ahol az emberek össze tudnak gyűlni, ahol szabadon kifejezhetik magukat, ellenvéleményüket. Még ha az internet és a kommunikációs technológiák technikailag könnyebbé is tették a véleménykifejezést, az állam és a gazdasági vállalatok mindenütt jelen lévő megfigyelései biztosítják a véleménykifejezés, az egyesülési szabadság és a tiltakozások korlátozását. Röviden szólva, a nyilvános megnyilatkozások soha nem igényeltek annyi bátorságot, mint most. Ez a változás engem sem érinthetett volna közvetlenebbül.

Tavaly novemberben a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány – amelynek elnöke vagyok – vált a második olyan szervezetté Oroszországban, amelyet feketelistára tettek egy májusban hatályba lépett törvény alapján. Ez lehetővé teszi az ország főügyészének, hogy külföldi szervezeteket tiltson be, és felfüggessze a helyi aktivisták pénzügyi támogatását. Miután bárki ellen, aki kapcsolatban áll velünk, eljárás indulhat, és az illető börtönbe kerülhet, nem volt más választásunk, mint hogy megszüntessük a kapcsolatot azzal a tucatnyi orosz állampolgárral, akiket támogattunk azon erőfeszítésükben, hogy országukban a demokrácia töredékeit megőrizhessék.

Természetesen nincs semmi gond azzal, hogy a szabályozások vonatkoznak a nyilvánosság szféráira és az azokat használó szervezetekre. Az 1990-es évek elején néhány új kelet-európai, afrikai és latin-amerikai kormány, alábecsülve az aktív állampolgárok és a civil társadalom erejét, nem megfelelően szabályozta a lobbiszervezeteket és azt a teret, amelyben azok működnek. Az elmúlt két évtizedben azonban – ahogy az aktív polgárok tucatnyi országban buktattak meg rezsimeket – a kormányok túlságosan is az ellenkező irányba mozdultak el, túlzott szabályozást vetettek ki ezen szervezetekre és a nyilvánosság színtereire. Ezzel kriminalizálták a demokratikus gyakorlatok alapvető formáit.

Tavaly tavasszal Burundiban Pierre Nkurunziza államfő harmadik elnöki ciklusát kezdte meg annak ellenére, hogy az alkotmány szerint csak két cikluson át maradhatna hivatalban. Amikor az emberek utcára mentek tüntetni, leverték a demonstrációkat. Még a világ legerősebb demokratikus hagyományaival rendelkező országaiban is szigorításokat vezettek be a hatóságok. A párizsi támadások után Franciaország és Belgium felfüggesztette a polgári szabadságjogokat, így a két ország egyik napról a másikra rendőrállammá alakult át. Mindkét országban demonstrációkat tiltottak be, imahelyeket zártak be, több száz embert vettek őrizetbe. Ezért az irányvonalért azonban nagy árat kell fizetni. Annak a több ezer embernek, aki az ENSZ decemberi klímakonferenciájának apropóján akart tiltakozni, azzal kellett beérnie, hogy cipőiket hagyják ott a betiltott demonstráció tervezett helyszínén. Ez a megdöbbentő látvány azt illusztrálta, hogy a félelem miként tudja még Európában, a modern polgárság szülőhelyén is elsöpörni azokat a kötelezettségeket, amelyek a nyitott társadalmak és a politikai szabadságjogok fenntartásához szükségesek.

Nincs egy egyszerű formula arra, hogy miként kell szabályozni a nyilvánosság szféráját vagy biztosítani a békés politikai vitákat a terrorizmus és a globalizáció korában. Két alapelv azonban mindenképpen egyértelmű.
Az első az, hogy a világnak erősebb nemzetközi szabályozásra van szüksége az emberek és a tőke mozgására vonatkozóan, illetve kevesebb korlátozásra a véleménykifejezés, az egyesülési szabadság és a tiltakozások terén. Újabban a kormányok rossz irányba tartanak. Az idei év azonban számos lehetőséget kínál fel a korrekcióra különböző területeken, a kereskedelemtől a migrációig.

A második alapelv pedig az, hogy a közpolitikák javításán fáradozó nem kormányzati szervezeteknek ugyanolyan jogokat kell kapniuk a nemzetközi finanszírozás megszerzésének terén, mint az árucikkeket és szolgáltatásokat kínáló profitorientált vállalkozásoknak. A külföldi tőkebefektetéseket ösztönözni, nem akadályozni kell, függetlenül attól, hogy az a termelést és a munkahelyteremtést vagy a fejlettebb közpolitikát és az aktívabb polgárságot támogatja. Ezen irányvonal megváltoztatása nem kizárólag a kormányzatok felelőssége. Mindannyiunknak, akik számára fontosak a nyilvánosság terei, vállvetve kell támogatnunk azokat a politikai keretrendszereket és intézményeket, amelyek biztosítják ezeknek a meglétét. Itt az idő, hogy mozgalmakon, ügyeken és országokon átívelve létrejöjjön ez az összefogás.

Amikor a közéleti aktivitása miatt valaki börtönbe kerülhet, illetve a megfigyelések az állampolgárok passzivitását erősítik, akkor az egy kérdésre fókuszáló politika nem lehet győztes stratégia. A nyilvánosság terei megvédésének legjobb módja azoknak az elfoglalása. Még akkor is, ha az az ügy, amelyért az adott egyén küzd, különbözik a mellette álló másik ember által képviselttől. Idén együtt kell kitöltenünk és megvédenünk ezeket a tereket.

Copyright: Project Syndicate
www.project-syndicate.org