Lehetséges, de...

Lehetséges, de nem valószínű – jutott eszembe a Rothschild bankház nemrég ismertté vált elemzésének kivonatát olvasva. A tanulmány egyértelműen állást foglal a Paks II. beruházás célszerűsége és nemcsak biztos megtérülése, de hasznot hajtó képessége mellett is. Napirenden lévő EU-vizsgálat idején annak igazolása, hogy a tervezett beruházás nemcsak hogy nem kíván állami támogatást, de a hazai gazdaság számára jövedelmező üzletnek ígérkezik, igencsak felerősítheti a Paks II. körüli szűnni nem akaró csatározást.

A megvalósítással együtt hét évtizedre kitekintő gazdaságossági számítások ezer sebből véreznek. A leselkedő bizonytalanságokra utal a kőolaj árának senki által nem várt harmadára zsugorodása és a korábbiaknál jóval szerényebb várható emelkedése, továbbá a fejlett országok energiaigényeinek stagnálása, illetve csökkenése. Globális kitekintésben az elmúlt hét évtizedben az egyszázalékos GDP-növekedéshez felhasznált energia mennyisége 60-70 százalékkal csökkent. A hatvan-hetven évre kitekintő gazdaságossági számítások rákfenéje, hogy a beruházással előállítható termék ára hogyan változik.

Ez akkor is fogas kérdés, ha legalább a termék egyértelműen meghatározható, és az időszak végén is piacon lévőnek tekinthető. Legtöbb beruházásnál maga a kibocsátandó termék vagy szolgáltatás is kérdőjeles, igaz, az ilyen beruházások megtérülési idejét legfeljebb nyolc-tíz évre kalkulálják. Igazából azonban a tanulmány a korábban itthon készült számításokhoz képest nem jelent újdonságot: a beruházást igenlő hazai prognózisok a villamos energia árának megduplázódását veszik alapul, de az elfogulatlan vállalatgazdasági megközelítés is azt hangsúlyozza, hogy a Paks II. szerény megtérülése csak akkor valószínűsíthető, ha a villamos energia reálára közel megduplázódik. További feltétel a kapacitások irreálisnak tűnő kihasználása, amely a régi és az új kapacitások együttes működése időszakában reménytelennek tűnik.

Lehet, hogy a napjainkban igen alacsonyra – még a valós költségeket sem fedező – szintre esett áramár emelkedni fog a rentábilis működés piaci követelményei miatt, de nagyon is kétséges és valószínűtlen, hogy a villamos energia ára hosszabb távon az átlagos inflációt rendre és drasztikusan meghaladóan emelkedik.

Természetesen, ha adottnak vesszük a Paks II. teljes megvalósítási, üzemeltetési és egyéb járulékos költségeit, mindig találhatunk vagy kijelölhetünk olyan villamosenergia-árat, amely teljesíti a teljes költségeket meghaladó bevétel követelményét. De így hogyan folytatható a rezsipolitika?

Közgazdasági értelemben a Paks II. esetleges megtérülése és az állami támogatás hiánya szükséges, de nem elégséges feltétele megvalósításának. Igazolni kellene, hogy az áramszolgáltatás teljes vertikumában – beleértve a felhasználási oldalt és a regionális lehetőségeket is – van-e ésszerűbb, gazdaságosabb megoldás. A Rothschild tanulmánya azt feltételezi, hogy az áram egységköltsége drasztikusan növekszik, miközben egyértelműen igazolható, hogy az utóbbi években például a megújuló erőforrásokból előállított villamos energia egységköltsége látványosan csökken, döntően a tudományos-technikai fejlődés erőteljes érvényesülése miatt. Nincs okunk feltételezni, hogy a megújuló erőforrásokra alapozó villamosenergia-termelés látványos hatékonyságjavulása a jövőben nem folytatódna. Sőt, miután adott fejlettségi szintünkön a villamosenergia-igény nem feltétele, hanem sokkal inkább következménye a növekedésnek, így Paks II. gazdaságosságát a nemzetgazdaságban szóba jöhető összes beruházáshoz viszonyítva szabadna megítélni. Szomorú jövőt feltételezünk, ha Paks II.-t ebben az összefüggésben is elfogadhatónak ítélhetjük.