Lehetséges, de nem valószínű – jutott eszembe a Rothschild bankház nemrég ismertté vált elemzésének kivonatát olvasva. A tanulmány egyértelműen állást foglal a Paks II. beruházás célszerűsége és nemcsak biztos megtérülése, de hasznot hajtó képessége mellett is. Napirenden lévő EU-vizsgálat idején annak igazolása, hogy a tervezett beruházás nemcsak hogy nem kíván állami támogatást, de a hazai gazdaság számára jövedelmező üzletnek ígérkezik, igencsak felerősítheti a Paks II. körüli szűnni nem akaró csatározást.
A megvalósítással együtt hét évtizedre kitekintő gazdaságossági számítások ezer sebből véreznek. A leselkedő bizonytalanságokra utal a kőolaj árának senki által nem várt harmadára zsugorodása és a korábbiaknál jóval szerényebb várható emelkedése, továbbá a fejlett országok energiaigényeinek stagnálása, illetve csökkenése. Globális kitekintésben az elmúlt hét évtizedben az egyszázalékos GDP-növekedéshez felhasznált energia mennyisége 60-70 százalékkal csökkent. A hatvan-hetven évre kitekintő gazdaságossági számítások rákfenéje, hogy a beruházással előállítható termék ára hogyan változik.
Ez akkor is fogas kérdés, ha legalább a termék egyértelműen meghatározható, és az időszak végén is piacon lévőnek tekinthető. Legtöbb beruházásnál maga a kibocsátandó termék vagy szolgáltatás is kérdőjeles, igaz, az ilyen beruházások megtérülési idejét legfeljebb nyolc-tíz évre kalkulálják. Igazából azonban a tanulmány a korábban itthon készült számításokhoz képest nem jelent újdonságot: a beruházást igenlő hazai prognózisok a villamos energia árának megduplázódását veszik alapul, de az elfogulatlan vállalatgazdasági megközelítés is azt hangsúlyozza, hogy a Paks II. szerény megtérülése csak akkor valószínűsíthető, ha a villamos energia reálára közel megduplázódik. További feltétel a kapacitások irreálisnak tűnő kihasználása, amely a régi és az új kapacitások együttes működése időszakában reménytelennek tűnik.
Lehet, hogy a napjainkban igen alacsonyra – még a valós költségeket sem fedező – szintre esett áramár emelkedni fog a rentábilis működés piaci követelményei miatt, de nagyon is kétséges és valószínűtlen, hogy a villamos energia ára hosszabb távon az átlagos inflációt rendre és drasztikusan meghaladóan emelkedik.
Természetesen, ha adottnak vesszük a Paks II. teljes megvalósítási, üzemeltetési és egyéb járulékos költségeit, mindig találhatunk vagy kijelölhetünk olyan villamosenergia-árat, amely teljesíti a teljes költségeket meghaladó bevétel követelményét. De így hogyan folytatható a rezsipolitika?
Közgazdasági értelemben a Paks II. esetleges megtérülése és az állami támogatás hiánya szükséges, de nem elégséges feltétele megvalósításának. Igazolni kellene, hogy az áramszolgáltatás teljes vertikumában – beleértve a felhasználási oldalt és a regionális lehetőségeket is – van-e ésszerűbb, gazdaságosabb megoldás. A Rothschild tanulmánya azt feltételezi, hogy az áram egységköltsége drasztikusan növekszik, miközben egyértelműen igazolható, hogy az utóbbi években például a megújuló erőforrásokból előállított villamos energia egységköltsége látványosan csökken, döntően a tudományos-technikai fejlődés erőteljes érvényesülése miatt. Nincs okunk feltételezni, hogy a megújuló erőforrásokra alapozó villamosenergia-termelés látványos hatékonyságjavulása a jövőben nem folytatódna. Sőt, miután adott fejlettségi szintünkön a villamosenergia-igény nem feltétele, hanem sokkal inkább következménye a növekedésnek, így Paks II. gazdaságosságát a nemzetgazdaságban szóba jöhető összes beruházáshoz viszonyítva szabadna megítélni. Szomorú jövőt feltételezünk, ha Paks II.-t ebben az összefüggésben is elfogadhatónak ítélhetjük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.