Stiglitz: A rögös új kínai út

Jóval nehézkesebb Kína áttérése az exportvezérelt növekedésről a szolgáltatási szektoron és a háztartások fogyasztásán alapuló modellre, mint azt sokan előre gondolták. A tőzsde és az árfolyam ingadozása a gazdaság stabilitásával kapcsolatos aggodalmakat gerjesztett. Történelmi kitekintésben nézve a kínai gazdaság még mindig jól teljesít – az éves GDP-növekedés mértéke közelíti a 7 százalékot –, azonban az elmúlt három évtizedben elért sikerek miatt magasak az elvárások.

A piacokat nem lehet könnyen irányítani. Ez utóbbit csak úgy lehet egy bizonyos szinten elérni, ha a játékszabályokat transzparens módon fektetik le. Minden piacnak szüksége van szabályokra. A jó szabályozás elősegítheti a piacok stabilizálását, a rosszul kialakított szabályok azonban – bármennyire is jó szándékkal alkotják meg őket – ellentétes hatást váltanak ki.

Továbbá a piaci történések csak nagyon lazán kapcsolódnak össze a reálgazdasággal. A mostani Nagy Válság is ezt mutatja. Miközben az amerikai tőzsdepiac erőteljesen élénkült, addig a reálgazdaság továbbra is pangott. A tőzsdepiaci és árfolyam-volatilitásnak azonban valódi kihatása is lehet. A bizonytalanság alacsonyabb fogyasztási és beruházási szintekhez vezethet, ezért van az, hogy a kormányoknak olyan szabályozást kellene kialakítaniuk, amelyek elősegítik a stabilitást.

A reálgazdaságot irányító szabályozások még nagyobb súllyal esnek a latba. Kínában most vita van arról, ahogy 35 évvel ezelőtt az USA-ban, hogy vajon a kínálat- vagy a keresletoldali intézkedések segítik-e jobban a növekedést. E kérdésben az USA és más országok tapasztalatai adhatnak fogódzót.
A kínálatoldali intézkedéseket a legjobban akkor lehet alkalmazni, amikor teljes a foglalkoztatottság. Megfelelő kereslet hiányában a kínálatoldali tényezők fejlesztése egyszerűen csak a források alulkihasználtságát idézi elő. A nem elégséges globális kereslet szükségessé teszi, hogy a kormányok olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek erősítik a költekezést.
Az ilyen típusú költekezést számos jó célra lehet felhasználni. Kínának ma égető szüksége van arra, hogy egyebek közt csökkentse az egyenlőtlenséget, megakadályozza a környezetrombolást, és élhető városokat hozzon létre. Beruházásokra szükség is van az egészségügy, az oktatás, az infrastruktúra és a technológia terén. A hatóságoknak erősíteniük kell a szabályozást az élelmiszerek, az épületek, a gyógyszerek biztonságának garantálása érdekében. Az ilyen beruházások társadalmi haszna jóval meghaladja azok költségét.

Kína azzal követett el hibát, hogy túlságosan támaszkodott az adósságfinanszírozásra. Kínának számos lehetősége van arra, hogy úgy növelje az adóbevételeit, hogy azzal a hatékonyságot fokozza. A környezetvédelmi adók jobb levegő- és vízminőséget eredményezhetnek, a dugódíjak a városokban javíthatják az életminőséget, míg az ingatlan- és tőkenyereség-adók a beruházásokat ösztönözhetik, és így elősegíthetik a növekedést. Röviden: ha a kiegyensúlyozott költségvetési intézkedéseket – amelyek a kiadásokkal együtt az adókat is megemelik – megfelelően alakítják ki, akkor azok jelentősen élénkíthetik a gazdaságot.

Emellett Kínának nem kellene a kínálatoldali intézkedések hangsúlyozásának csapdájába esnie. Az ország azzal a kihívással néz szembe kialakult többletkapacitásai folytán, hogy akik elveszítik állásukat, valamilyen támogatásra szorulnak majd, míg a cégek a veszteségeik minimalizálása érdekében jelentős mentőcsomagokat fognak igényelni. De ha a kormányzat a hatékony keresletoldali intézkedéseket aktív munkaerő-piaci politikával kombinálja, akkor legalább a foglalkoztatási problémát hatékonyan lehet kezelni, és optimális intézkedéseket lehet kialakítani a gazdaság átstrukturálására.

Ezenkívül deflációs problémával is szembe kell nézni. A többletkapacitások az árakat lefelé hajtják, ami hátrányosan érinti az eladósodott cégeket, növeli a reál (az inflációval kiigazított) eladósodottságuk szintjét. A kínálatoldali konszolidálásnál sokkal jobb megközelítés az erőteljes keresletoldali élénkítés, amely a deflációs nyomást is enyhítené.
A gazdasági alapelvek és a politikai tényezők jól ismertek, a kínai gazdaságról szóló vitákat azonban túlságosan a kínálatoldali reformra vonatkozó naiv javaslatok dominálják, amelyek a 2008-as globális pénzügyi krízis után elfogadott keresletoldali intézkedésekre vonatkozó kritikák mellett jelennek meg. Azok az intézkedések távolról sem voltak tökéletesek, a vészhelyzet miatt sebtében kellett kialakítani őket. Sokkal jobb volt azonban így, mintha nem történt volna semmi.

Az erőforrások nem optimális módon való alkalmazása még mindig jobb annál, mint ha egyáltalán nem használnánk őket. A 2008 utáni élénkítés nélkül Kínában jelentős lett volna a munkanélküliség. Ha a hatóságok jobban megtervezett keresletoldali reformokat alkalmaznának, akkor nagyobb terük lenne átfogóbb kínálatoldali reformokra. Néhány kínálatoldali reform szükséges mértéke is jelentősen kisebb lesz, mivel a keresletoldali reformok csökkentik a kínálati felesleget.

Ez nem pusztán akadémiai vita a nyugati keynesiánus és a világ másik felével foglalkozó kínálatoldali közgazdászok között. A Kína által képviselt irányvonal világszerte jelentősen befolyásolja majd a gazdaságok teljesítményét és a gazdasági kilátásokat.

Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org