A Brexit-zűrzavar

Legutóbbi nagy-britanniai utamon meglepett, hogy mennyire dominálja a médiát, a vállalatok igazgatósági üléseit és az ebédlőasztaloknál az eszmecseréket az a kérdés, hogy az ország az EU tagja marad-e. Miközben a figyelem nagyrészt a szlogenekre irányul, addig az alapvető kérdések miatt igen nagy bizonytalanság övezi a június 23-i népszavazás kimenetelét, olyannyira, hogy egyetlenegy esemény is meghatározhatja, milyen döntés születik.

Az egyik oldalon azok állnak, akik arra figyelmeztetnek, hogy az EU-ból való kilépés a külkereskedelem összeomlását, a beruházások csökkenését, illetve recessziót okozna, valamint azzal járna együtt, hogy a londoni City elveszítené a globális pénzügyi központ szerepét.

A másik oldalon pedig azok vannak, akik szerint a Brexit megszabadítaná Nagy-Britanniát az EU bürokráciájától, és leállítaná a brit adófizetők pénzének más országokba való áramlását. A Brexit melletti tábor úgy állítja be magát, mint amely azért harcol, hogy megvédje az országot a bevándorlók kontrollálatlan beáramlásától, az importált terrorizmustól és az olyan jogszabályoktól, amelyeket olyan külföldiek alkotnak meg, akik nem értik és ismerik eléggé a brit kultúrát.

Egy zajos és durva kampányban egyértelmű, hogy ilyen leegyszerűsített érveket hoznak fel a szemben álló táborok. A Brexit kérdése azonban jóval összetettebb, mint ahogy azt a szlogenek mutatják. Emellett valójában a népszavazás eredményét meghatározó alapvető tényezőket még mindig jelentős bizonytalanság övezi. Ez egyben a Brexit ügyét a népszavazást megelőző utolsó pillanatokban bekövetkező fejleményeknek szolgáltatja ki.

Nagy-Britannia EU-val kapcsolatos érdeke leginkább arra összpontosul, hogy az unió fejlett szabad kereskedelmi övezet, illetve, hogy „közös útlevelet” biztosít a pénzügyi szolgáltatások terén. Miközben a britek támogatják az áruk és a szolgáltatások szabad áramlását, nem különösebben vannak oda a szabad munkaerő mozgásáért. Emellett alig érdeklődnek az átfogó politikai és gazdasági integrációval járó „egyre szorosabb unió” iránt. Ez élesen szemben áll azzal a nézettel, amely sok más EU-tagállamban, köztük a magországokban (Franciaországban és Németországban) uralkodik. Ez az uniós egységes piacot a mélyebb integráció felé vezető lépcsőfoknak és nem egy folyamat végállomásának tekinti. Ezen országok számára az egyre szorosabb unió a tartós béke és a prosperitás biztosítékának tűnik.

Miközben David Cameron brit kormányfőnek bonyolult tárgyalásokon sikerült engedményeket elérnie az európai kollégáinál arra az esetre, ha Nagy-Britannia az EU-ban maradna, azt igazán senki sem tudja, mi történik, ha a brit polgárok a kilépést szavazzák meg. Miután nem tudni, hogy milyen speciális megállapodásokra kerülne sor a Brexit esetén, az EU-párti tábor gazdasági és pénzügyi vonatkozásban nem tud megfelelően érvelni az EU-tagság mellett. Elvégre is egy elszigetelődési időszak után Nagy-Britanniával végül feltehetően egy olyan társulási egyezmény lépne életbe, amely a jelenlegi privilégiumok közül néhányat megőrizne, és így csökkennének a hosszú távú károk.

Az EU-ellenes tábor sincs jobb helyzetben. Nehéz ugyanis azt bebizonyítani, hogy az EU-tagsággal a szigetország rosszul járt. Az egyre szorosabb unió, amelyet a Brexit hívei olyan hajthatatlanul elleneznek, egyáltalán nem biztos, hogy megvalósul. Valójában az EU azzal küzd, hogy a tagállamok miként tudják közösen kezelni az előttük tornyosuló kihívásokat, különösen a menekültválságot, amely már kikezdte a schengeni övezeten belüli szabad mozgás alapelvét.

Ilyen nagyfokú bizonytalanság közepette a brit szavazóknak végül is pragmatikus és nem stratégiai megfontolások alapján kell meghozniuk döntésüket. És talán a legpragmatikusabb választás az EU-ban való maradás lenne, legalábbis most, amivel megőriznék annak a lehetőségét, hogy később változtassanak álláspontjukon, ha azt egy új helyzet szükségessé tenné.

Néhányan még nagyobb nyomást fejtenének ki. Úgy vélik, hogy ennek a de facto „zavaros középutas” megoldásnak a jobb verzióját is el lehetne érni chicken game révén. (A chicken game a játékelméletben egy zéró összegű, nem kooperatív játéknak felel meg – a szerk.) Ezen elgondolás szerint az országnak a kilépésre kellene szavaznia abban a reményben, hogy az ettől megrémülő EU nemcsak további engedményeket ad majd, hanem megváltoztatja az egyre szorosabb unióra vonatkozó vízióját is. Ezzel az igen magas kockázatú stratégiával Nagy-Britannia végül saját elképzeléseire szabva jelentősen átalakíthatná az EU-t. Az uniót érő többi kihívás ismeretében azonban ez nem tekinthető valószínű forgatókönyvnek.

Emiatt az EU-tagság megtartása lenne a legjobb választás Nagy-Britanniának. Ez lehetővé tenné az országnak, hogy elkerülje a szinte biztosan bekövetkező rövid távú káros hatásokat, illetve hogy zsebre tegye azokat az engedményeket, amelyeket Cameron már kialkudott. Továbbá ezzel nyitva hagyná a jövőbeni lehetőségeket, különösen annak függvényében, ahogy az EU sorsa alakul. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez nem hazardírozás. Elvégre is a pragmatizmus nem mindig hozza meg a kívánt eredményeket.

Egy átgondolt stratégia hiányában a brit polgárok végül arra juthatnak, hogy figyelmen kívül hagyják az analitikai pragmatizmust, és ehelyett a népszavazást közvetlenül megelőző időszakban bekövetkező események hatásától befolyásolva döntsenek a népszavazáson. A szörnyű novemberi párizsi és a napokban bekövetkezett brüsszeli terrortámadások ismeretében nem szabad figyelmen kívül hagyni annak a lehetőségét, hogy bomlasztó szereplők siralmas tettei kulcsfontosságú hatással lesznek arra, hogy mi lesz annak a népszavazásnak az eredménye, amely nemzetállamok közötti történelmi kapcsolatokról hoz döntést. Ha ez a szörnyű lehetőség bekövetkezik, akkor az több szempontból is tragédia lenne.