Roubini: Brexit-szavazás - a globalizáció politikai törésvonalai

Speciális brit okai voltak annak, hogy az EU-tagságról szóló szoros népszavazáson a kilépéspártiak győztek.

A referendum azonban azt is jelzi, hogy széles körű populista, nacionalista ellentámadás irányul – legalábbis a fejlett országokban – a globalizáció, a szabadkereskedelem, a termelés egyik országból másikba való kihelyezése, a munkaerőmozgás, a piaci intézkedések, a szupranacionális intézmények, sőt a technológiai változások ellen.

Ezek a tényezők csökkentik az alacsony képzettségű munkavállalók béreit, illetve elhelyezkedési esélyeit a fejlett gazdaságokban, míg a feltörekvő országokban éppen ellenkezőleg, növelik azokat. A fejlett gazdaságok fogyasztóit kedvezően érinti, hogy csökken a termékek ára, azonban az alacsonyan, sőt néhány közepesen képzett munkavállaló esetében a jövedelmek esnek, és állásaik veszélybe kerülnek.

Törésvonalak és félelem

A Brexit-szavazás során a törésvonalak egyértelműek voltak: gazdagok a szegényekkel, a globalizáció nyertesei a vesztesekkel, a képzett munkavállalók a képzetlenekkel, a fiatalok az idősekkel, a városiak a vidékiekkel, illetve a sokszínű közösségek a homogénekkel álltak szemben. Ugyanezek a törésvonalak más fejlett gazdaságokban is megjelennek, beleértve az Egyesült Államokat és a kontinentális Európát is.

Rugalmasabb gazdaságaik és munkaerőpiacuk révén az USA és Nagy-Britannia dinamikusabban lábalt ki a 2008-as globális pénzügyi válságból a GDP és a foglalkoztatás tekintetében, mint a kontinentális Európa. A munkahelyteremtés jelentős maradt, illetve a munkanélküliségi ráta 5 százalék alá csökkent, még ha a reálbérek nem is nagyon emelkednek.

Mégis, az Egyesült Államokban Donald Trump a külkereskedelemtől, a migrációtól és technológiai változásoktól magát fenyegetve érző, elégedetlen munkavállalók hősévé vált. Nagy-Britanniában pedig a Brexit-szavazást az a félelem befolyásolta, hogy az alacsony bérszinttel bíró EU-tagállamokból érkező bevándorlók elveszik a brit állampolgárok munkáját, és rátelepszenek a brit közszolgáltatásokra.

A kontinentális Európában és az eurózónában azonban a gazdasági helyzet jóval rosszabb. A munkanélküliség átlagos mértéke meghaladja a 10 százalékot – az eurózóna perifériáján ennél jóval magasabb rátákat látni, Görögországban és Spanyolországban az arány több mint 20 százalékos –, míg a fiatalok esetében a 30 százalékot.

A legtöbb országban erőtlen a munkahelyteremtés, a reálbérek esnek, és a duális munkaerőpiac azt jelenti, hogy a formális szektornak, a szakszervezetek által képviselt munkavállalóknak megfelelő bérük és juttatásaik vannak, miközben a fiatalabb munkavállalóknak bizonytalan az állásuk, amelyek kevésbé fizetnek jól, nem biztosítanak foglalkoztatási védelmet, és kevés vagy semennyi juttatást nem nyújtanak.

Előtérben az ellenesség

Politikai értelemben a globalizációt érő kihívás kettős. Először is, az establishment jobb- és baloldali pártjait – amelyek már több mint egy generáció óta pártolják a szabadkereskedelmet és a globalizációt – a populista, nacionalista establishmentellenes pártok részéről éri kihívás. Másodsorban, az elit pártjait belülről is érik bomlasztó – ha nem teljesen felszámoló – hatások, ahogy a globalizációellenes politikusok teret nyernek és kihívást intéznek az adott pártok mainstream ortodox irányvonalával szemben.

Az establishment pártokat egykor a globalizáció kedvezményezettjei, vagyis a tőketulajdonosok, a képzett munkavállalók, a városi és kozmopolita elit, a szakszervezetekbe tömörült fehér- és kékgalléros munkavállalók ellenőrizték. De közöttük megtalálhatók voltak azon kék- és fehérgalléros munkavállalók is, akik a globalizáció vesztesei közé tartoztak, azonban lojálisak maradtak vagy azért, mert társadalmi és vallási értelemben konzervatívak voltak, vagy mert a balközép pártok formálisan támogatták a szakszervezeteket, tiszteletben tartották a munkavállalók jogait.

A vesztesek térnyerése és a lázadás

A 2008-as pénzügyi válság után a globalizáció vesztesei elkezdték megszervezni magukat, és mind bal-, mind jobboldalon rátaláltak az establishmentellenes irányvonal szószólóira.

A baloldalon a globalizáció brit és amerikai vesztesei, különösen a fiatalok a hagyományos balközép pártokban találtak rá a számukra megfelelő politikusokra, így a brit Munkáspártban Jeremy Corbynre, az amerikai Demokrata Pártban pedig Bernie Sandersre.

A legmélyebb törésvonalak a jobbközép pártok körében alakult ki. Ezek a pártok – az amerikai republikánusok, a brit toryk, a kontinentális Európa jobbközép pártjai – a saját vezetőikkel szembeni belső lázadással kerültek szembe. A külkereskedelmet korlátozni kívánó, migráció- és muszlimellenes Donald Trump felemelkedése a republikánus establishment számára kényelmetlen tény visszatükröződése, hogy a párt mediánszavazói közelebb állnak a globalizáció veszteseihez. Hasonló lázadás játszódott le a brit Konzervatív Pártban is: a globalizáció vesztesei a párt Brexit-párti tábora köré egyesültek, vagy a populista, EU-ellenes Függetlenségi Párt (UKIP) felé fordultak.

A kontinentális Európában, ahol a többpárti parlamenti rendszerek vannak túlsúlyban, a politikai fragmentáció és dezintegráció még súlyosabb mértékű, mint Nagy-Britanniában vagy az USA-ban. Az EU perifériáján az establishmentellenes pártok inkább baloldaliak: ilyen a görög Sziriza, az olasz 5 Csillag Mozgalom vagy a spanyol Podemos. Az EU magállamaiban az ilyen pártok inkább jobboldaliak, így az Alternatíva Németországnak (AfD) vagy a francia Nemzeti Front, de hasonló politikát hirdető jobboldali pártokat lehet látni Ausztriában, Hollandiában, Dániában, Finnországban, Svédországban és másutt is.

A globalizáció nincs kudarcra ítélve

A globalizáció veszteseinek növekvő száma, szerveződése és mobilizációja ellenére a globalizáció önmagában nem tekinthető szükségszerűen kudarcra ítélt dolognak. Először is, továbbra is kedvező hatással van a fejlett és feltörekvő piacokra, ezért a vesztesek még mindig inkább kisebbséget alkotnak a legtöbb fejlett gazdaságban, miközben a globalizáció nyertesei teszik ki a többséget – ha az olykor csöndes is. Valójában még a „vesztesek” is hasznot húznak a globalizáció és a technológiai innováció révén a termékek és a szolgáltatások alacsonyabb áraiból. Emiatt van az is, hogy a populista és establishmentellenes pártok még mindig politikai kisebbségben vannak.

A Sziriza is hatalomra kerülve visszakozott, és el kellett fogadnia a megszorításokat, miután Görögország kilépése az EU-ból jóval nagyobb költséggel járt volna. Továbbá a mostani spanyol választás – amelyet három nappal a Brexit-népszavazás után tartottak – is azt mutatja, hogy a magas munkanélküliség, a megszorítások és a fájdalmas strukturális reformok ellenére a mérsékelt, Európa-párti erők maradtak többségben. Még az USA-ban is korlátozott Trump vonzereje a választói bázisának demográfiai összetétele miatt. Igen kétséges, hogy meg tudja-e nyerni a novemberi elnökválasztást. Emiatt van az is, hogy az Európa-párti jobb- és balközép koalíciók hatalmon maradtak az EU legnagyobb részében. Bár annak a kockázata egyre nagyobb, hogy az EU-ellenes pártok hatalomra kerülhetnek Olaszországban, Franciaországban és Hollandiában, azonban ez még mindig egy távoli lehetőségnek számít.

A szociális jólét a kulcs

Végezetül, a gazdasági elméletek azt mutatják, hogy a globalizációt addig lehet mindenki számára kedvezővé tenni, amíg a nyertesek kompenzálják a veszteseket. Ez közvetlen kompenzáció vagy az ingyenes, illetve félig ingyenes közszolgáltatások (például oktatás, átképzések, egészségügy, munkanélküli-segély) fokozottabb mértékű biztosításán keresztül valósulhat meg. Ahhoz, hogy a munkavállalók elfogadják a nagyobb mértékű munkaerő-mobilitást és rugalmasságot – az egyes állások eltűnését és újak keletkezését –, olyan megfelelő mechanizmusokra van szükség, amelyek pótolják az átmeneti munkanélküliség miatt keletkező jövedelmi veszteségét. A kontinentális EU-ban az establishment pártjai azért maradtak hatalmon, mert ezen országok megőrizték kiterjedt szociális jóléti rendszereiket.

A globalizációval szembeni ellentámadás valódi és egyre növekvő mértékű jelenség. De ezt fel lehet tartóztatni és kezelni olyan intézkedések révén, amelyek kompenzálják a munkavállalókat a globalizációval együtt járó veszteségeikért. Csak ilyen intézkedések mellett fognak a globalizáció vesztesei elkezdeni úgy gondolkodni, hogy végeredményben ők is a nyertesekhez tartoznak.