Felelőssé tehetők-e részben a közgazdászok Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson elért sokkoló győzelméért? Még ha nem is akadályozhatták volna meg a győzelmét, nagyobb hatásuk lett volna a közéleti vitákra, ha jobban ragaszkodtak volna a közgazdaságtan tanításaihoz, ahelyett hogy a globalizáció lelkes propagálói mellé álltak.
Amikor közel két évtizede a Nem ment-e túl messzire a globalizáció? című könyvem a nyomdába került, megkerestem egy ismert közgazdászt, hogy írna-e hozzá ajánlót. Azt állítottam, hogy koncentráltabb kormányzati fellépés nélkül a túlzott globalizáció mélyítené a társadalmi szakadékokat, súlyosbítaná az elosztási problémákat, és aláásná a szociális egyeztetéseket. Ezek azóta széles körben elfogadott nézetté váltak.
A megkeresett közgazdász habozott. Azt mondta, nem arról van szó, hogy valójában nem ért egyet az elemzéssel, hanem aggódik amiatt, hogy a könyvem munícióként szolgál a „barbároknak”. Vagyis a protekcionisták a könyvnek a globalizáció hátrányairól szóló érveit a szűk látókörű, önző agendájuk támogatására használnák fel.
Ezzel a reakcióval még most is találkozom kollégáim részéről. Mindig fennáll az a veszély, hogy a közéleti vitákban érveinket elferdítik azok, akikkel nem értünk egyet. Azt azonban sosem értettem, hogy emiatt sok közgazdász miért hiszi azt, hogy a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos érvelésüknek egy adott irányt kell követnie. Úgy tűnik, hogy a hallgatólagosan elfogadott nézet szerint a nemzetközi kereskedelemről folyó vitáknak csak az egyik oldalán állnak barbárok. Eszerint nyilvánvaló, hogy aki bírálja a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait és megállapodásait, az csúf protekcionista, míg azok, akik támogatják a WTO-t, mindig a jó oldalon állnak.
Valójában a nemzetközi kereskedelem sok lelkes támogatóját sem kevésbé a saját szűk látókörű, önző megfontolásaik mozgatják. A multinacionális cégek olyan speciális döntőbíráskodási rendszer kiépítésére törekszenek, amely nem veszi jobban figyelembe a közérdeket a protekcionistákhoz képest. Vagyis ha a közgazdászok nem megfelelően fejtik ki érveiket, akkor az egyik barbárnak kedveznek a másikkal szemben.
A közgazdászok nyilvános megnyilvánulásaival kapcsolatosan már régóta fennáll az a hallgatólagos szabály, hogy síkra kell szállniuk a nemzetközi kereskedelem mellett, de azért az „apró betűs részekről” ne értekezzenek hosszan. Ez furcsa helyzetet hozott létre. A nemzetközi kereskedelem standard modellje, amelyet a közgazdászok jellemzően használnak, erőteljes disztributív hatásokat feltételez: a gyártó cégek vagy a munkavállalók bizonyos csoportjainak jövedelemvesztesége úgymond az érem másik oldalának számít a nemzetközi kereskedelemből adódó hasznok mellett. A közgazdászok régóta tudják azt is, hogy a piaci hiányosságok – például a rosszul működő munkaerőpiacok, illetve a monopóliumok – megakadályozhatják az előnyök érvényesülését. A közgazdászok azzal is tisztában vannak, hogy a hazai szabályozásokat átalakító, határon átnyúló nemzetközi kereskedelmi megállapodások gazdasági előnyei alapvetően bizonytalanok.
Mindamellett a közgazdászokra lehet számítani abban, hogy a szabadkereskedelem komparatív előnyeit szajkózzák, amikor kereskedelmi megállapodásokról van szó. Következetesen minimalizálják a disztribúcióval kapcsolatos aggályokat, annak ellenére, hogy jelentős elosztási hatása volt a NAFTA-nak vagy Kína WTO-csatlakozásának az USA legközvetlenebbül érintett közösségeiben. Eltúlozták a kereskedelmi megállapodások előnyeit. Támogatták azt a propagandát, miszerint a jelenlegi kereskedelmi egyezmények „szabadkereskedelmi megállapodásoknak” tekinthetők, pedig Adam Smith és David Ricardo forogna a sírjában, ha olvasná a Csendes-óceáni Partnerség megállapodásának szövegét.
A közgazdászok elvesztették hitelességüket a közvélemény előtt, és saját ellenfeleik narratíváját erősítették. A közgazdászok nem adtak teljes képet a nemzetközi kereskedelemről, ami megkönnyítette egyeseknek, hogy a globális kereskedelmet tegyék felelőssé, gyakran tévesen, mindenféle káros jelenségért. Kijelenthető: a nemzetközi kereskedelem csak egyetlen és minden valószínűség szerint kisebb tényező az átfogó trenden belül a technológiai újítások hatásához képest. Ha a közgazdászok őszintébbek lettek volna a nemzetközi kereskedelem hátrányaival kapcsolatban, akkor hitelesebbek lennének arra a szerepre, hogy a nemzetközi kereskedelemről szóló vitákban közvetítőként léphessenek fel.
Hasonlóképpen, ha a közgazdászok hallgattak volna a kritikusokra, akik figyelmezettek a devizamanipulációkkal, a nemzetközi kereskedelem terén tapasztalható egyensúlytalanságokkal kapcsolatban, akkor talán jobb helyzetben tudnának érvelni a kereskedelmi megállapodásoknak a foglalkoztatásra gyakorolt káros hatásaival kapcsolatos túlzott állításokkal szemben. Egyszóval, ha a közgazdászok az egyetemi tantermekben elhangzott ellentmondásokat, bizonytalanságokat és szkepticizmust feltárták volna a közvélemény előtt, akkor talán a világgazdaság jobb védelmezőivé váltak volna. Sajnos buzgalmuk, hogy megvédjék a nemzetközi kereskedelmet annak ellenfeleitől, visszafele sült el. Ha a demagógoknak a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos abszurd állításai nyitott fülekre találnak, akkor azért a nemzetközi kereskedelem akadémikus támogatói legalább részben felelőssé tehetők.
Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.