BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
KSH

Virovácz Péter: A magyar bikini

2017.04.28., péntek 20:20

A statisztika olyan, mint a bikini. Amit megmutat, az sokatmondó, de az az igazán lényeges, amit elrejt – mondta Aaron Levens­tein amerikai professzor. Ez az idézet az egyik személyes kedvencem, ugyanis meglepően nagy az igazságtartalma, és alkalmas arra, hogy Magyarország felszín alatt meghúzódó problémáit is bemutathassam. Ebből már könnyen kitalálható, hogy mi is lesz a vezérfonalunk.

A gazdaság az elmúlt években dinamikusan bővül, a munkaerőpiac szárnyal. Ez utóbbit mi sem mutatja jobban, mint a rekordalacsony, átlagosan 4,5 százalék körüli munkanélküliségi ráta. A kulcsszó itt az, hogy átlagosan. Abban a pillanatban, mikor benézünk a bikini mögé, láthatjuk, hogy Magyarország nem alkot homogén egységet, bár ez önmagában kevéssé meglepő. Az igazán elgondolkodtató, hogy míg a legalacsonyabb munkanélküliségi rátával rendelkező megyében (Győr-Moson-Sopron) az arány 1,4 százalék, a legrosszabb helyzetben 9,1 százalékos rátával Szabolcs-Szatmár-Bereg van. A különbség több mint ötszörös, legalábbis 2016 végén.

A KSH térségi összehasonlítása méltatlanul kevés figyelmet kap, talán azért is, mert igen jelentős késéssel jelennek meg az adatok. A felszín alatti folyamatok komplex megértéséhez azonban ez is szükséges, kiegészíti a képet, amelyet a bikini alapján látnánk. Az ország északnyugati felében lévő hat megye, plusz Pest megye és Budapest egyértelműen kiemelkedik az átlagból. A munkanélküliségi ráta ezeken a területeken átlag alatti, míg a déli és délkeleti megyék küzdenek a legnagyobb munkaerőpiaci gondokkal. Az ország a délnyugat–északkelet tengelyen szinte tökéletesen kettévágható.

A munkapiac kétarcúsága csak egy következmény: az ország ipari megosztottságának eredője. Az egy lakosra jutó ipari termelés 2016-ban nagyjából hasonló képet festett, már ami a megosztottságot illeti. Komárom, Győr, Fe­jér és Vas megye messze kiemelkedik az országos átlagból. Itt találhatók Magyarország ipari súlypontjai, azok a nagyvállalatok, amelyek a magyar GDP, de legalábbis az export többségéért felelnek. Bács-Kiskun is szépen lépdel előre, természetesen 2012, az autógyár megérkezése óta, de itt még a munkaerőpiaci folyamatok nem érték be az északnyugaton tapasztaltakat. A klaszterek kialakulásához idő kell, még csak most kezd vállalatokkal benépesülni – akár vertikális, akár horizontális termelési kapcsolatok révén – a terület, ami persze magával húzza majd a munkaerőpiaci mutatókat.

Miből tudhatjuk, hogy az országot húzó megyék a nagyvállalati tevékenységhez köthetők? A KSH térségi adatai erre is választ tudnak kínálni: nézzük meg az ezer lakosra jutó regisztrált vállalkozások számát. Az alacsony munkanélküliségű és magas ipari termelésű területeken szignifikánsan átlag alatti a vállalkozások arányszáma, jelezvén a koncentráltságot. Ezzel szemben a lemaradásban lévő keleti és déli országrészben elaprózódott a vállalati szerkezet, arányaiban itt található a legtöbb regisztrált vállalkozás. Ezeken a területeken nagyjából 200 vállalat jut ezer lakosra, míg a vezető megyéinkben ez a szám bőven 150 alatt marad.

A munkanélküliség azonban nemcsak következmény lehet, de jelentős változások előidézője is: a havi nettó átlagkeresetek is az északi, északkeleti megyékben a legmagasabbak, és persze a fővárosban. Győr-Moson-Sopronban 182 ezer forint körül van az átlagkereset, Szabolcsban alig haladja meg a 118 ezret. A különbség több mint 54 százalék.

A felszín tehát kifejezetten tetszetős a magyar gazdaság elemzésekor, de betekintve a bikini mögé, nem feltétlenül azt kapja az ember, amit várt. Az ország gazdasági kétarcúsága sok problémának a gyökere. Az elmaradott régiók felzárkóztatására az egyik megoldás az lehetne, ha a működő tőke (hazai vagy külföldi) ott is megtalálná a helyét. A versenyképességünk a kiegyenlített növekedésen is múlik, és ez visszafelé is igaz. Olyan intézkedésekre lenne szükség, amelyek jobb helyzetbe hozzák az elmaradott régiókat a tőkéért folyó ádáz versenyben.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.