Választás. Költségvetés

Politikai életünk négyéves ritmusában nem volt még törés, noha megéltünk miniszterelnöki elhalálozást, ciklusközi kormányfőcserét, pénzügyi válsághelyzetet. Jövőre, 2018-ban esedékes az általános választás. A most beterjesztett költségvetés tehát választási évre szól. A nemzetgazdasági miniszter – elébe menve a várható kritikáknak – előre kijelentette, hogy ez a büdzsé nem választási költségvetés. Mintha a költségvetés bármely évben szakpolitikai kérdés lenne… A büdzsé sűrített politikum, hiszen azt foglalja táblázatokba és jogi nyelvbe, hogy a kormány kikre helyezi az állam működtetésének terhét, másfelől kiknek és hogyan kedvez. Nálunk, ahol idejét sem tudjuk, mikor ne folyt volna leplezetlen politikai küzdelem, legyen bármilyen távol is a választás hétvégéje, pont a választási évre szóló büdzsé ne lenne politikailag meghatározott?!

A pénzügyminiszterek kiskátéjának egyik alapszabálya, hogy a választások évében kerülendők a népszerűtlen elvonások és az új adók, míg ajánlott a szolid tehercsökkentés. A bejáratott demokráciákban azonban ennél tovább nem mennek: nagy OECD-mintán kimutatható, hogy a fejlett országoknak a választást megelőzően elfogadott költségvetése alig tér el a közterhek mértékét és a kiadások nagyságát illetően a szokásos esztendőkétől. A választók ugyanis (legalábbis eddig ez volt a tapasztalat) gyanakodva fogadják a reális viszonyok által nem indokolt adómérséklést és a nagystílű pénzköltési bejelentéseket. Okkal tartanak attól, hogy megbillen az államháztartási egyenleg, aminek azután a következő években az adófizetők isszák meg a levét. Ám nálunk a választási években roppant nagyra szöktek a deficitek: a választást megelőző esztendőben a költségvetési törvénybe nagy adócsökkentést és egyidejűleg méretes nyugdíjemelést, autópálya-építést és sok egyéb jót írtak be. Lettek is hatalmas államháztartási deficitek. A 2006-os évünk e téren OECD-csúcsot hozott békeidőben, még jóval a válság előtt. Azután az EU végre élesítette a többletdeficit-eljárási eszközét, s így esztendők óta a GDP 3 százaléka alatti a hiányráta.

A most benyújtott tervezetben is az uniós küszöbérték alatti a 2018-ra tervbe vett deficit: 2,4 százalék. Ez némileg nagyobb, mint a 2016-os tényadat, és mint az idei évre tervezett, azaz van benne némi lazítás. A kormány nyilván szeretne még többet költeni. Így is jut egy-egy szárny és comb a kicsinyeknek: mérséklődik az internet és a hal forgalmi adója, a szociális hozzájárulás mértéke, de növekszik a tanárok, katonák és bírók fizetése 5 százalékkal (ám a minimálbér újabb 8 százalékkal nő: minimálbéres szavazópolgár jóval több van, mint bíró és ezredes). Nagyobb adókedvezményt kapnak a kétgyerekesek, de könnyítenek a házi sörfőzők terhein is. Meglesz Karcagon a milánói világkiállítási pavilon, és tovább csökken a kisvállalkozók adója.

Nem sok ez kissé? Tényleg a 3 százalék alatt marad a deficithányad? Nos, ez attól is függ, hogy jövőre hogyan nő a gazdaság. Négy, három, kettő – ezek a tényszámok 2014 és 2016 között. Mégis jóval az évi 4 százalék fölé tervezi a kormány a választási évi növekedést; ezzel pedig a deficit aránya még a határérték alatt marad – ha tényleg ekkora lenne a GDP bővülése. Ha nem (márpedig a legtöbb elemző ennél kisebb növekedési ütemre számít), akkor nem. Majd a következő kormány intézkedik a kiadások mérsékléséről vagy az állami bevételek növeléséről 2018 nyarán. Ekkora méretű költségvetésen belül csak lehet majd találni néhány százmilliárd forintot a választások után, bárkié e nemes feladat: 40 000 milliárd forint a remélt GDP 2018-ban, és erre 20 000 milliárd forint állami kiadást terveznek. Ami tehát változatlan: nagy a magyar állam újraelosztó kedve. 2018-ban több jut rendvédelemre, és muszáj többet költeni egészségügyre. Kicsi javulás sok területnek jut, nagy dobást nem látni a büdzsében. Biztonsági karakterű a költségvetési terv, a választást nem dönti el. De nem is a gazdaság néz ki a fő hadszíntérnek.