Mégse temessük a reaktorokat?

Forr a világ bús tengere, ó magyar! (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz II. – a szerk.) Úgy tetszik, a költő több mint kétszáztíz éve honfitársaihoz kiáltott riadalma napjainkra se csitulhat el. Csak éppen átalakult. Íme, néhány akár forráspontig is eljutó válságfolyamat: most épp vámháború látszik kialakulni a fejlett világ legnagyobb hatalma, az USA és a legnépesebb ország, Kína között, sőt az USA-val eddig feltétlen baráti viszonyban álló Európai Unióval is. Látszólag béke van, ám szerte Földünk térségeiben lokális háborúskodások folynak. Amellett ugyancsak lokális helyi válságok nyomán veszedelmek egész sora erősödik fel a kialakult menekülési és bevándorlási hullámok következtében.

Megrázó hatással jár, hogy szakaszosan előbukó pénzügyi válságok állandó fenyegetése vonul végig a világon (ezeket már a múlt század harmincas évei óta ismerhetjük a tragikus sorsú, a sztálini terror áldozatául esett Ny. D. Kondratyjev közgazdásztól, majd jeles követőitől).

Napjainkban a felsoroltak főszereplőkként jelennek meg a média híreiben. Amiről kevesebb szó esik, mert esetleg csak egy-egy esemény kapcsán kerülnek a hírek élére (egyebek közt): a csökkenő édesvízkészletek eszkalálódó problémája, a kőolajárak ingadozásai, nemkülönben az energetika különféle megoldásainak sűrűsödő ellentmondásai. Ezek egyikeként ilyen konfliktusos helyzet látszik kialakulni az energetikában a világ egyik legfejlettebb, gazdaságilag a legerősebbek közé tartozó országában, Svédországban.

Egy évtizede, 2008-ban még úgy döntött a svéd parlament, hogy az ország régi atomreaktorait újakkal váltja fel.

Kétségtelen, hogy e döntés jelentős fordulatnak számított, mivel 1980-ban népszavazás döntött arról, hogy 2010-ig fokozatosan leállítják az atomerőműveket. Ám kiderült, hogy hosszabb távon egyáltalán nem egyszerű lemondaniuk a nukleáris termelésről, hisz a tíz működő atomreaktoruk az ország energiaszükségletének felét látta el. Az akkor ellenzékben lévő szociáldemokraták azonban rögtön beígérték, hogy ha hatalomra kerülnek, visszavonják ezt a törvényt.

Azóta sok minden történt. Egyrészt 2014 őszén a szociáldemokraták hatalomra kerültek Svédországban, másrészt az elmúlt években Európában a németek, a hollandok, a norvégok nyomán felerősödött a megújulók alkalmazása. Azt azért ne felejtsük el, hogy a „megújuló” kifejezésben a szél- és napenergia mellett nagyarányú a vízenergia hasznosítása is, különösen a norvégoknál. A megújulók hasznosításában a svédeknél szintén jelentős a vízenergia részesedése, de kétségtelen, hogy nőtt az érdeklődésük a szél- és – kisebb mértékben – a napenergia hasznosítása iránt. Nagy előrelépés e téren, hogy tavaly bejelentették: 1,53 milliárd dollárt szánnak 2017 és 2020 között a megújuló energetikához kapcsolódó projektekre. Sőt, már 2015 végén, a párizsi klímacsúcs előtt bejelentették, hogy Svédország hamarosan bezárja nukleáris erőműveit, amelyek egyébként sem számítanak eléggé modernnek.

Állították, hogy nemcsak a zöldenergia alkalmazását fokozzák, hanem támogatni fogják az intelligens hálózatok kialakítását, a villamos autók elterjesztését, s ami kiemelkedően fontos, az energiatakarékosság előmozdítását.

A szóban forgó tendenciák erősítéséért sokat tesznek. A tervek szerint az évtized végén hozzávetőleg 3600 szélrotor működik majd az országban. Jelentősnek számít ennek a kapacitása: mintegy 2,6 gigawatt. (Összehasonlításul: ha megépülnek Paks II. reaktorai, együttesen 2,4 GW lesz a kapacitásuk.) Bár fontos szempont, hogy a szél- és napenergiánál a kapacitás nem mindig esik egybe a ténylegesen nyerhető teljesítménnyel, például tartós szélcsend vagy ellenkezőleg, viharos időjárás idején. Mindenesetre a tervek szerint pár éven belül a megújulók adnák a svéd energiaellátás 52 százalékát, noha ennek nagy része továbbra is a vízenergiára épül.

Szép, biztató kilátások. Miközben már leállítottak és terveznek még leállítani reaktorokat, beütöttek a gondok. Szakemberek emelték fel a szavukat, hogy baj lesz, sőt már van is.

A leállítással együtt megemelkedett a fogyasztás szintje, nem is kevéssel, száz megawattos nagyságrendben. (És mi lesz, ha tömegessé válik a villamos hajtású autók aránya a belső égésűek rovására?) Elég egy, az átlagosnál hidegebb tél, vagy a mostanihoz hasonló forró és száraz nyár, s megugrik az ország energiaimportja. A svédek a korábbi tízből megmaradt nyolc reaktorukból egyet idén, egyet jövőre leállítanak, tehát 1,7 gigawatt teljesítménnyel kevesebb termelődik atomerőműben. Ehhez adódik, hogy a szélrotorok télen nem képesek a teljes ellátás biztosítására a csúcsórákban. Amihez még gazdasági problémák is járulnak. Tagadhatatlan, hogy egy atomerőmű létesítése vagy akár bővítése nem olcsó mulatság, de a megújulóké sem, különösen, ha az üzemelési időtartamot is beleszámítjuk. Mert bizony a szélfarmok nem csekély építési költségéhez járulnak az energiatároló létesítmények, az átviteli hálózat és az irányítástechnika megreformálásának terhei is.

Nagy kérdés, hogyan döntenek az egyébként józan, az üzleti-gazdasági kérdéseket mindig erősen preferáló svédek. Kiváltképp annak fényében, hogy rövidesen választás lesz.