Rugalmas képzési programok szolgálják a változó igényeket

A hazai gazdaság dinamikus bővülése nyomán – részben strukturális okok miatt – hiánnyal küzd a munkaerőpiac, aminek egyik megnyilvánulása a munkaerőpiaci igények és a munkaerő vagy potenciális munkaerő képzettsége közötti eltérés. A képzettségi szerkezet kiigazítása komplex kihívás az érintett szakpolitikák számára, és aktív részvételt kíván a munkaerőpiac szereplői, a munkáltatók és a munkavállalók részéről egyaránt.

Az oktatási, képzési rendszer célja az egyének és a gazdaság támogatása: felkészíteni a fiatalokat a sikeres felnőtt életre, és biztosítani a munkaerőpiac igényeinek megfelelő munkaerő-kínálatot, az utóbbit a folyamatosan változó körülményekhez alkalmazkodva, sőt azokat valamelyest prognosztizálva. A dinamikusan fejlődő, tudásalapú gazdaság egyre magasabb fokú, egyre komplexebb ismereteket követel, a technológiai fejlődés rendszeres továbbképzéseket, illetve személyes fejlődést kíván, a gazdaság változó szerkezete olykor szakmaváltást is szükségessé tesz. Napjainkban az élethosszig tartó tanulás nem csak jól csengő jelmondat – a versenyképesség, a tudás állandó karbantartása nélkülözhetetlen. Vagyis mind az intézményeknek, mind az egyéneknek nagy fokú rugalmasságot kell tanúsítaniuk a siker érdekében.

Hazánkban a munkaképes korú népesség iskolai végzettség szerinti összetétele folyamatosan javul. A 25–64 évesek körében a legfeljebb nyolc osztályt végzettek aránya 15 százalék körüli, a felsőfokú végzettségűeké több mint 25 százalék. Az utóbbi arány másfél évtized alatt az 1,7-szeresére nőtt. A kedvező tendenciák mellett azonban súlyos gond, hogy a korai iskolaelhagyók, vagyis a 18–24 évesek között a legfeljebb alapfokú végzettségűek még mindig 12-13 százalékot tesznek ki.

Kulcsfontosságú a fiatalok képzettségének hozzáigazítása a munkaerőpiac igényeihez, többek között a bővülő foglalkoztatás, a szegénység visszaszorítása és a fenntartható gazdasági növekedés, valamint a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából.

Ehhez az oktatás mellett számos szakpolitika együttműködésére, átfogó stratégia megalkotására van szükség. A köznevelés első, óvodai szintjétől, amely a sikeres iskolakezdés egyik fontos feltétele, a hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességét és lemorzsolódásuk megakadályozását, képességeik és készségeik fejlesztését célzó programokon keresztül a modern tudást adó szakképzésig és a felsőfokú oktatás gyakorlatorientált kiigazításáig. Minthogy a digitális ismeretek ma már nélkülözhetetlenek a fontos információk megszerzéséhez és gyakorlatilag bármilyen munkakör betöltéséhez, a digitális jóléthez kapcsolódó programok is a készségek hatékony javítását célzó szakpolitikai együttműködések közé sorolhatók.

A munkaerőpiac résztvevői szükségképpen alkalmazkodnak a körülményekhez. A 2011. évi népszámlálásnak a foglalkozás-végzettség inkongruenciát elemző adatai is mutatták, hogy a foglalkoztatottak 18 százaléka alulképzett volt, 16 százaléka viszont túlképzett a foglalkozása támasztotta képzettségi igényekhez képest. Vagyis

a munkáltatók szükség esetén, vagy a költségcsökkentés érdekében az elvártnál alacsonyabb végzettségű munkavállalókat is alkalmaznak,

egy részüket minden bizonnyal bevonva különböző képzési programokba. A munkavállalók egy része pedig nyilván kénytelen a képzettségénél alacsonyabb munkakörben elhelyezkedni megélhetésének biztosítása érdekében.

Az elmúlt évtizedben a gyors technikai, technológiai és digitális fejlődés nyomán olyan speciális tudás, ismeretek, készségek iránti igények jelentek meg, amelyek megszerzését a hagyományos képzési formák nem minden esetben tudják biztosítani. Egyre nagyobb szerepet kap az oktatási, képzési intézmények falain kívül, gyakran a munkáltatók által szervezett tanfolyamokon vagy informális keretek között megszerezhető készség és tudás, amelyhez nem is feltétlenül kapcsolódik a hagyományos értelemben vett képzettség vagy végzettség. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a digitális készségek gyakorlatilag minden foglalkozásban közvetlenül vagy közvetve nélkülözhetetlenek, akár a szükséges ismeretek – gyakran e-learning formájában történő – megszerzése érdekében is.

Miközben a tudás karbantartása minden munkavállaló esetében nélkülözhetetlen, különös jelentősége van azoknak a munkavállalóknak a visszailleszkedésekor, akik valamilyen okból – például kisgyermek gondozása miatt – hosszabb időre kiesnek a munkaerőpiacról.

Mindez aláhúzza a köznevelés, a szakképzés és a felsőfokú oktatás, képzés szerepét és felelősségét a munkaerőpiacnak és az ország versenyképességének a támogatásában. Az oktatási intézmények mellett azonban a munkáltatók is egyre fontosabb szerepet játszanak a tudás bővítésében.