Mi lehet az amerikai–kínai kereskedelmi háború hátterében?

A piaci elemzők többsége a felszíni gazdasági jelenségeket vizsgálja: mikor mit mondanak a két ország vezetői, mely termékekre mennyi újabb vámot tervez Donald Trump amerikai elnök kivetni, és erre milyen importcsökkentéssel vagy egyéb intézkedésekkel válaszol Kína? A háttérben azonban – több kutató szerint is – ennél sokkal alapvetőbb dolgok húzódnak meg.

A fő kérdés a gazdasági és katonai elsőbbség és a két különböző gazdasági berendezkedés versenye.

Az nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok fő versenytársa innovációban, gazdasági növekedésben és versenyképességben ma már elsősorban Kína, ahol államilag irányított kapitalizmus van. Egyes adatok szerint a kínai bankok 80 százaléka lehet állami tulajdonban. Ezek a bankok hitelezik a gyors fejlődésre, innovációra kijelölt állami vállalatokat. Ha rosszul sikerül egy beruházás, az állam akkor is életben tartja a cégeket és a bankokat, hiszen nem a rövid távú nyereséget nézi, hanem hosszú távon gondolkozik, építkezik.

Ezért készít hosszú távú terveket, iparpolitikát. Valójában azt teszi, amit a mostani fejlett országok is tettek, amikor még nem voltak fejlettek. Ez egyben azzal is együtt jár, hogy Kína nem akar tovább a világ alacsony bérű gyártóbázisa lenni. A termelést, a fejlett országokhoz hasonlóan, kihelyezi Délkelet-Ázsia kevéssé fejlett országaiba, és inkább a tudással, innovációval zajló versenybe akar beszállni. Ezt pedig a kínai cégek megerősítésével és az oktatás, innováció erős állami támogatásával akarja elérni.

Kína 2017-ben már a GDP-je 2,13 százalékát fordította kutatás-fejlesztésre. Az EU28-országok átlagértéke 2,06, az amerikai érték 2,79 százalék.

A Világgazdasági Fórum 2018. december 18-i jelentése szerint a világ összes kutatás-fejlesztési ráfordításából az USA 26,4 százalékkal veszi ki a részét, Kína pedig ott van a második helyen 20,6 százalékos arányával.

Óriási a verseny a szabadalmak terén is. Természetesen elsősorban a legújabb technológiákban: a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a robotizáció terén akar mindkét ország az élen lenni. A Bloomberg május 10-i híre szerint, bár ezeken a területeken ma még az USA cégei vannak vezető pozícióban, a kínaiak gyorsuló ütemben zárkóznak fel. Az USA erre úgy reagál, hogy a szellemi termékei ellopásával vádolja meg Kínát. Erre hivatkozva lépett fel Trump elnök a Huawei telekommunikációs cég ellen is.

Az államilag támogatott kínai felzárkóztatási modell némiképpen Japán és Ázsia „kistigris” országai, például Dél-Korea korábbi modelljét mintázza, amelyben szintén állami szerepvállalással, a nemzeti tulajdonú cégek megerősítésével, a helyi bankok és vállalatok együttműködésével, a kutatás és az oktatás erős támogatásával gyorsították fel a fejlődési folyamatot, ahelyett, hogy a teljesen szabadpiaci, szabad versenyes, a külföldi tőkebefektetésekre építő kapitalista modellt választották volna. Trump elnöknek azonban nem tetszik ez a megoldás. Szeretné Kínát inkább a teljes piacmegnyitás, a szabad verseny irányába terelni, ami valószínűleg a külföldi, közöttük az amerikai cégeknek is sokkal előnyösebb lenne, és Kína gyors felzárkózását is kétségessé tenné. A kereskedelmi harc tehát a felszín, a valódi harc másról, a világpiaci és a politikai vezető szerepről szó. Közrejátszik természetesen az őszi választás is, és Trump azon ígérete, hogy az USA-t naggyá, erőssé és vezető hatalommá teszi. Azonban a kereskedelmi harc óriási zavarokat okoz a világgazdaságban, és nemcsak a kínai, hanem az amerikai gazdaság kiszámítható működését is nehezíti.

A legnagyobb gondot a bizonytalanság okozza.

Például Trump elnök augusztus elején bejelentette, hogy mivel Kína továbbra sem vesz elegendő mezőgazdasági terméket az USA-tól, ezért 10 százalékos vámot vet ki 300 milliárd dollárnyi kínai importtermékre. Kína válaszként az amerikai mezőgazdasági termékek behozatalának leállítását ígérte. Valószínűleg az üzleti világ nyomására az amerikai elnök megváltoztatta véleményét, és egy héttel később úgy döntött, hogy elhalasztja az ezzel kapcsolatos döntést az év végéig. Egyes számítások szerint 160 milliárd dollár értékű termékről lehet szó, elsősorban okostelefonokról, számítógépekről és gyermekjátékokról. Viszont a 140 milliárdnyi maradékra, elsősorban ruhaneműre, konyhai eszközökre és mezőgazdasági termékekre, szeptember 1-jével mégiscsak kiveti a megemelt vámot.

A mezőgazdasági termékeket sújtó vám azért nem okoz nagy gondot Kínának, mert agrárexportja az USA-ba 2019 első felében csupán 3,1 milliárd dollár körül mozgott. A ruhafélék exportja viszont érzékenyen érintheti, hiszen nagyobb értékről van szó. Ráadásul a hatás továbbgyűrűzik azokra az országokra, amelyektől Kína alapanyagokat szerez be. Az is gyakran változik, hogy mely országot miért akar az amerikai elnök valamilyen ok miatt többletvámokkal büntetni.

A bizonytalanság hatására felbomlanak az értékláncok, egyes szakaszaikat a cégek igyekeznek békésebb országokba áttelepíteni.

Persze nem tudható, hogy ezek mikor kerülnek Trump elnök látókörébe. A kétségek miatt a beruházásaikat is elhalaszthatják a cégek, ami visszafogja a növekedést. Végül is az USA és Kína között az elsőbbségért folyó harc hullámai – közvetve vagy közvetlenül – egyre több országot érnek el, növelve az általános bizonytalanság érzését, a cégek működési kockázatait, és ezzel a világgazdasági válság esélyeit.