BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
gazdasági környezet

Mozgó célpontra lőni

A világ óriási változásban van, de a változás sebessége, eredményei ma még nehezen becsülhetők meg. Vélemény.
2019.10.07., hétfő 18:01

A világ óriási változásban van, de a változás sebessége, eredményei ma még nehezen becsülhetők meg. A kutatók újabb és újabb tanulmányokban gyakran egymásnak ellentmondva próbálják megjósolni, hogy mely ágazatok, milyen munkahelyek szűnhetnek meg vagy alakulhatnak át. Azt még nehezebb kitalálni, hogy milyen új munkahelyek jöhetnek létre, és hogy a megszűnők és az újak aránya milyen lesz. Egy azonban biztos: munkahelyek és tevékenységek meg fognak szűnni, és új lehetőségek alakulnak ki, új munkahelyeket is teremtve.

Ebben a környezetben a versenyképesség hagyományos szemlélete már nem elegendő, főleg akkor nem, ha ezen nemzeti és vállalati szinten is elsősorban a költségek leszorításán alapuló versenyképesség-javítást értjük. Ez ugyanis túl egyszerű közelítés egy bonyolult helyzet kezelésére. A helyzethez leginkább illeszkedő jellemzők ehelyett a változtatási képesség, a nyitottság, az együttműködésre való készség és az ellenálló képesség. Ezeket a jellemzőket együttesen agilitásnak hívjuk. Az agilitás egyben az innováció feltétele is, amely nélkül a fejlődés eleve elképzelhetetlen. Ezek a jellemzők azonban pénzzel, beruházásokkal, technológiákkal egyedül nem fejleszthetők ki. Viszont nélkülük a beruházásokhoz nem társulhat a szükséges hatékonyság, tudásfelvevő és tudásmegemésztő képesség. A változtatási képesség, a nyitottság, az ellenálló képesség fejlesztése ugyanis mentalitás kérdése is. Igényli a fennálló helyzet megkérdőjelezhetőségét, a problémák felvethetőségét, a kreatív vitákat.

Képünk illusztráció / Fotó: Shutterstock

A szervezeti kultúra kutatói szerint változtatni, javítani, innoválni csak olyan szervezetben lehet, ahol három fontos kérdést rendszeresen felvetnek. Ezek a „miért”, a „mi lenne, ha” és a „hogyan”. Az innováció ugyanis, amely maga is változtatás, legkönnyebben úgy születik meg, ha feltesszük azt a kérdést, hogy „miért” úgy csinálunk valamit már hosszú ideje, ahogyan csináljuk, nem lehetne-e jobban vagy másképpen csinálni, esetleg nem csinálni egyáltalán. A kapcsolódó kérdés pedig az, hogy „mi lenne, ha” eltérő megoldásokkal is kísérleteznénk. Végül a két kérdést követnie kell a harmadiknak, a megoldásnak: annak, hogy „hogyan” is változtassunk.

A változtatáshoz, az innovációhoz, az ellenálló képesség erősítéséhez tehát szemléletváltásra, új „attitűdökre” és motiváltságra is szükség van. Sőt: akarni is kell a változtatást, és el kell fogadni a vele kapcsolatos kockázatokat. De még ez sem elég. Fontos az együttműködési készség is. A nyitottság és az innováció összekapcsolása, vagyis a nyitott innováció, azaz annak elfogadása, hogy a harmonikus együttműködés cégeken belül, a cégek között vagy akár az állami intézmények között is segíti a „mozgó célpont” eltalálását, tehát a változásokhoz való aktív, előretekintő igazodást.

Az agilitás másik fontos jellemzője a takarékosság, a gondos gazdálkodás. Ehhez állami és vállalati szinten is erős hatékonysági személetre van szükség. Legyen az állami vagy vállalati beruházás vagy az állam céges beruházást támogató ingyenes hozzájárulása, fel kell tenni a kérdést: mi lesz ennek a megtérülése? Miért ebbe fektetünk be pénzt, miért nem másba? Mi lenne, ha más fejlesztésre fordítanánk a tervezett összeget, nem lenne-e úgy nagyobb a megtérülés? Az ilyen kérdések felvetése hozzájárulhat az erőforrások takarékosabb felhasználásához, ami egyben eltéríthet a mostanában Európa-szerte újraéledő szemlélettől, amely a hatékonysági követelmények nélküli pénzügyi lazítást, az „olcsó pénzeknek” a gazdaságba pumpálását ösztönözné az esetleges válság kivédése érdekében. De a „könnyen szerzett pénzzel” megvalósított beruházás nem indít el feltétlenül innovációt, nem növeli a gazdaság tudáselnyelő és válságellenálló képességét. Gyors változások közepette pedig ezekre és az ezekhez kapcsolódó szemléletváltozásra van igazán szükség, A hatékonysági, takarékossági szemlélet pedig olyan erény, amely megnöveli a cselekvési szabadságot és a rugalmasságot és ezzel az esetleges válságok elkerülhetőségének esélyét.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.