BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Palkovics László

Állami segítség a digitális térben

Az állam akár több százmilliárd forint értékben előlegezhet meg 2021–2027-es uniós pályázatokat – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
2019.11.06., szerda 06:29
Palkovics László Itm
Fotó: KALLUS GYORGY

A rendszerváltás óta több kormány is a zászlajára tűzte a kkv-szektor felvirágoztatását. Mi garantálja a mostani sikerét?

Áttekintettük az elmúlt harminc év programjait, de ilyen komplex stratégia eddig nem volt. A magyar gazdaság állapota lehetővé teszi, hogy a kormány érdemben segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat a direkt támogatások, adókedvezmények mellett tudástranszferrel, amely a tőkéhez jutáshoz éppúgy elengedhetetlen, mint egy projektszervezet felépítéséhez.

A 2030-ig vezető úton milyen segítséget kaphatnak először a magyar cégek?

Az adórendszer átalakításából fakadó előnyöket már most érzik: az elmúlt két évben 39,1-ről 37,4 százalékra csökkent a GDP-arányos adócentralizáció, de a 36-37 százalékos sávnál sem állunk meg, a helyi iparűzési és a társasági, illetve a szociális hozzájárulási adó mérséklődése ugyanúgy a vállalkozások mozgásterét növeli. Emellett építeni kell a hiteltermékekbe vetett bizalmat, hiszen ilyen egyszerűen és olcsón mostanáig nem lehetett Magyarországon kölcsönhöz jutni.

Palkovics László
Fotó: Kallus György / VG

Az innovációs képesség hogyan fejleszthető?

Az innovációs célra fordítható több mint 650 milliárd forintnyi uniós forrás mintegy 55 százalékát a kkv-k kapták, ebből képességet kell építeniük, ez előfeltétele a piacképes termék létrehozásának. De nem elég önmagában a pénz, támogatást is kell adni, a cégeket közelebb kell hozni az egyetemekhez és a kutatóintézetekhez.

Hogy áll a digitális rendszerek használata?

Annak ellenére sem állunk jól, hogy az infrastruktúra kiváló – az internet elérhetőségében és sebességében világszinten a nyolcadik-tizedik helyen állunk –, a vállalatirányítási rendszereket viszont csak a kkv-k elenyésző része használja. Sokaknak az online pénztárgép és az e-számla hozott digitális struktúrát a működésébe, így ezek nemcsak a gazdaságfehérítést szolgálták. A jövő tavasszal amerikai mintára megjelenő vállalkozói portálról mindenki letölthet egy vállalatirányítási rendszert, amely közvetlen kapcsolatban van az adóhatósággal, így több ügyintézés egyszerűbb, gyorsabb lesz.

 

A teljes interjú a Világgazdaság szerdai számában olvasható

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.