A koronavírus új útra tereli az iskolai oktatás fejlesztését

Az idei tavasz hosszú ideig beivódik az oktatással foglalkozó szakemberek emlékezetébe, és nem is múlik el nyomtalanul. A koronavírus terjedése miatt meghozott szigorú intézkedések egyike volt az oktatás átállítása digitális munkarendre. Ebben a veszélyhelyzetben ez volt a lehető legjobb döntés.

Az oktatás ezáltal nem állt le, a tanulóknak nem kell évet halasztaniuk, és láthattuk, hogy az érettségi vizsgák is lezajlottak.

Természetesen azt nem lehet kijelenteni, hogy mindez zökkenőmentesen valósult meg, és úgy zajlik napjainkban is. Az átállás – engedjék meg, hogy egy személyes élményemhez hasonlítsam – olyan volt, mint amikor az első úszásórámon az oktató rám nézett, majd felkapott és behajított a medencébe. Ahonnan sikerült is kiúsznom, bár azt a kapálózást nem biztos, hogy úszásnak lehet nevezni. A siker megvolt, és jött a gyakorlás. Kevesebb mint egy hét alatt valami olyasmit kellett megvalósítani az oktatásban, amit addig még nem csináltunk. Ez a váratlan és kényszerű átállás minden résztvevő erejét és figyelmét maximálisan igénybe vette és veszi. Összességében elmondhatjuk, hogy a kezdeti vadhajtások és ügyetlenkedések ellenére a dolgok a helyükre kerültek, és folyik az oktatás. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy nem volt kiforrott „recept”, nem volt kipróbált jó megoldás.

Az első nehézség, amellyel szembetaláltuk magunkat, hogy milyen eszközökkel oktassunk, milyen eszközparkkal rendelkeznek a tanáraink és a diákjaink. Erre nem voltak felmérések, nem volt tesztelt és betanult technológia. Mindenkinek meg kellett találnia a kommunikáció, a tananyagátadás és a számonkérés csatornáit, eszközeit, amelyeket nemcsak felfedezni, hanem rövid időn belül alkalmazni is kellett. A sokféle megoldás mára már kezd letisztulni. Az biztos, hogy a technikai hátteret a tanév lezártával alaposan elemezni kell. Vannak olyan magyar fejlesztésű megoldások is, amelyek tökéletesen lefedik ezt a területet, és nem kell magyarított vagy idegen nyelvű alkalmazásokkal terhelni az oktatás szereplőit.

A hagyományos pedagógiai módszerek nagy részét az új digitális környezetben nem lehet alkalmazni.

Az elmúlt hetekben rájöttünk arra, hogy a kevesebbet, de játékosan elv hatékonyabb. Nem lehet óriási mennyiségű tananyagot átadni, mert a tanulás során akár a duplájára is nőhet a ráfordított idő és energia. A pedagógusoknak meg kellett fogalmazniuk, hogy mi az, ami most átadható és fejleszthető. A jó időbeosztás, a belső motiváció fejlesztése, a hatékony egyéni tanulási szokások kialakítása, a mások iránti felelősségvállalás mind olyan tevékenység, amelyet most lehet megtanítani és fejleszteni.

A tanárok helyzete is megváltozott. Nem lehet csupán a több évtizedes tapasztalatokra, gyakorlatokra támaszkodni, a digitális környezetben úgy kell megoldani és megszervezni a pedagógiai munkát, hogy nem készültünk fel rá. Valljuk meg őszintén, a pedagógusok digitális kompetenciája is széles skálán mozog. Mindezek ellenére óriási energiák szabadultak fel. A kreativitás most szabad utat kapott, és sokan élnek is a lehetőséggel. A megnövekedett felkészülési és tervezési idő sokszor egész napra a számítógéphez köti a tanárokat. Úgy kell összeállítani a feladatokat, hogy azok segítsék a tanulók ismereteinek bővítését, önállóan tudjanak dolgozni, és ne is terhelje őket túl.

A mostani helyzet kihívás a diákjainknak is.

Sokkal önállóbb munkát várunk el tőlük, mint valaha. Ez elsősorban a legkisebbeknek okoz problémát, tőlük nem várható el a teljesen önálló munka. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a diákok döntő többsége együttműködő, és próbálja teljesíteni a számára kirótt feladatokat. A diáktársaikkal a személyes kapcsolattartás sokuknak hiányzik. Bízunk benne, hogy a csoportos közösségi, sport- és művészeti tevékenységekkel kapcsolatban a járvány utáni időszakban is megmarad a motivációjuk.

Az oktatás digitális munkarendre történő átállásával a legnagyobb kihívás a szülőket éri, különösen a kisgyermekes családokban. A szülőknek kell összegyűjteniük a tananyagokat, elkészíteni az időbeosztást, amelyet be is kell tartatni a gyermekeikkel, majd a házi feladatokat vissza kell küldeni. Mindezt sok esetben úgy, hogy mellette még dolgozniuk is kell. A rendszernek ez a leggyengébb pontja, amelyet nagyon nehéz lesz sokáig fenntartani. Elfogynak a szabadságok, és nem minden munkahely tudja átszervezni úgy a munkát, hogy a szülő otthon tudjon maradni a gyermekei mellett. Ha a rendszer finomhangolására kerül sor, rájuk kell most elsősorban fókuszálni.

Összességében látható, hogy a sok nehézség ellenére minden szereplő keresi a megoldást és az együttműködés lehetőségét. A szakma számára pedig a legfontosabb, hogy mielőbb kezdje el elemezni és újratervezni az oktatás minden részletét.

Az erőfeszítések, amelyeket a járványhelyzet kényszerített ki, olyan tanulságokat és tapasztalatokat hoztak, amelyek segítenek minket a felkészülésben és a felkészítésben.

Ez nem csupán a jelen problémája, hanem meghatározóan befolyásolja a következő évtized oktatásának fejlesztését is.