Egészségügy újratöltve?

A jelenlegi válsághelyzetben sok iparág esetében nem kizárólag veszélyt, hanem lehetőségeket is látunk. Ilyen az egészségügy is; most kínálkozik lehetőség arra, hogy jó irányba fejlesszük tovább ezt a területet a következő években. Ebben az írásban nem foglalkozunk a válság kezelésével, nem szeretnénk megmondani, hogy mennyit kellene tesztelni, és hány kórházi ágyat kellene felszabadítani. Megpróbáljuk meghaladni ezeknek a döntéseknek az időhorizontját, és rendszerszintű beavatkozásokra teszünk javaslatot. Miért? Mert úgy látjuk, hogy a válsághelyzet – kényszerből – olyan szituációt teremtett, amelyet Magyarországnak érdemes lenne megragadnia: bátran megváltoztathatjuk az egészségügyi ellátórendszerünket.

A válság megváltoztatta a status quót

Nem lehet nem észrevenni, hogy felértékelődött az egészségügyi dolgozók szerepe. Nem mintha eddig nem lett volna fontos, amit tesznek, inkább mondjuk azt, hogy a válság kellett hozzá, hogy széles körben észrevegyük. Viszont amennyire fontosak, annyira veszélyeztetettek: egy részük most is extrém terhelést kap, másik részük viszont kevésbé aktív. Ez az állapot hosszabb távon biztosan nem tartható fenn:

a nagy terhelésű orvosok és szakdolgozók nem fogják a végtelenségig bírni, a kevésbé aktívak pedig megélhetési problémákkal szembesülhetnek.

A hirtelen beállt helyzet miatt számos vizsgálat és beavatkozás maradt el, ezek egy jelentős része a későbbiekben időben koncentrálódva fogja terhelni az ellátórendszert. Azt az ellátórendszert, amelyet a vírushelyzet erősen eladósodott állapotban talált. A teljesítményalapú finanszírozás hajója léket kapott. A bevezetett fix finanszírozás időlegesen áthidalta a problémát, de hosszabb távon ez a metódus nyilvánvalóan nem maradhat fent. Az időszakosan visszatérő, hullámzó pandémiás helyzet és a finanszírozási nehézségek együttesen kétfrontos háborúra kényszerítenék az ágazatot, amit – történelmi ismereteink alapján is – jó lenne elkerülni.

Miért és mikor kell változtatni?

Miért? A koronavírus olyan értelemben biztosan évekre meghatározza az ellátórendszer működését, hogy a járvány későbbi újbóli kitörésének veszélye mellett az elmaradt beavatkozások évekre kiterjedő cselekvést igényelnek. Mindez úgy következik be, hogy a finanszírozási lehetőségek érdemben nem tudnak javulni, hiszen a gazdasági visszaesés kezelése többletforrásokat igényel a költségvetésből.

Expanzív módon tehát biztosan nem lehet az egészségügyet finanszírozni. Ezért kell a hatékonyságot növelni.

Mikor? Elméletben egyszerű a válasz. A változtatásokat akkor kell végrehajtani, amikor azok a legkevésbé csökkentik a teljesítményt, és/vagy legkevésbé kockáztatják az ellátórendszer működését. Látjuk, hogy ideális időpont biztosan nem lesz. Azt gondoljuk, hogy a közvetlen válsághelyzet elmúltával, a társadalom és a gazdaság szempontjából relatíve stabilitást adó időpontban – értve ezalatt azt az állapotot, amikor nincs szükség heti frekvenciával beavatkozó intézkedésekre –, minél hamarabb lépni kell. Erre most 2020 nyara, esetleg ősze tűnik a legalkalmasabbnak.

Mit? Mindenekelőtt fontosnak tartjuk, hogy az egészségügyi ágazat irányítása súlyának megfelelően szerepeljen a kormányzati struktúrában: ez külön Egészségügyi Minisztériumot és egészségügyi minisztert igényel. Hiába van a kórházaknak felügyeleti szervük (Állami Egészségügyi Ellátó Központ), ha az egészségügy irányítása államtitkári szinten jelenik meg. Másodszor:

javasolt felülvizsgálni az ellátórendszer szintjei közötti feladatmegosztást: erősítsük az alap- és szakellátás szerepét, a háziorvosok a kapuőr szerepét töltsék be a vény- és beutalófelíró szerep helyett.

Amennyire a szakma szabályai engedik, törekedjenek a definitív ellátásra, akár szakorvosi kompetencia konzíliummal történő bevonásával. Mindez aktív ellátásszervezői szerepért és erősebb koordinációért kiált, ahogy erre az elmúlt hetek történései rá is világítottak.

Harmadszor: növeljük az egészségügyi szakmák elismertségét olyan jövőképpel, amely anyagi és nem anyagi elismerés tekintetében (csak pénzzel nem lehet) kellően vonzó ahhoz, hogy az egészségügyi ágazat hosszú távon ne szenvedjen munkaerőhiányban.

Negyedszer:

változtassunk a finanszírozáson!

Egyrészt a téma az adóssághelyzet miatt egyébként is aktuális, másrészt a válság miatt bármilyen beavatkozás (például kötelező ágyfelszabadítás) szembemegy a teljesítményalapú finanszírozás logikájával. Javasolt legalább részben bevezetni a kapacitásalapú (normatív) finanszírozást, amely a kormányzat által fenntartani kívánt infrastruktúrával (ha úgy tetszik, ágyszámmal, orvossal és eszközzel) arányosan folyósít. Ha például kórházi ágyakat kell felszabadítani, akkor is folyamatos marad a finanszírozás. Csábító a vegyes konstrukció (kapacitás- és teljesítményalapon egyszerre), de kérdés, hogy nem lesz-e ezáltal túl bonyolult a rendszer.

Ötödször, hatodszor és hetedszer: digitalizáció, digitalizáció és digitalizáció!

Ahol lehetséges, küszöböl­jük ki a személyes kontaktust, tehermentesítsük az ellátórendszert, csökkentsük a kockázatot – ráadásul ez erősíti a korábban említett ellátási szintek közötti munkamegosztást is.

Az egészségügyi ágazatban is legyen végre stratégiai kérdés a digitális egészségügy. Jelenjen meg az orvos- és szakdolgozóképzésben, értsük, bízzunk benne és használjuk. Ennél is fontosabb azonban, hogy a digitális egészségügyet nyissuk ki a piac számára. Az elmúlt években számos központi alkalmazás – például az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér, e-recept – valósult meg az állami intézményrendszerben, azonban az államközpontú technológiai fejlesztés nem fogja tudni tartani az ütemet. Az állam biztosítsa az elektronikus információcseréhez szükséges alapinfrastruktúrát, a szabályozási környezetet és a központi nyilvántartásokat, de a megoldások fejlesztésébe még inkább engedje be a piaci szereplőket, a piaci versenyt. A betegek, az ellátó szervezetek pedig válasszanak!

+ 1: Adatalapúság. Az elmúlt napokban látott kormányzati elemzések bebizonyították, hogy szükség esetén rövid idő alatt nagyon komplex elemzések is elkészíthetők. Használjuk ezt az egészségügy más területein is!

A szerzők megjegyzése: Írásunk nem politikai indíttatású. Nem szeretnénk értékelni az egészségügy helyzetét, amit ezzel kapcsolatosan megosztunk, azt kizárólag azért tesszük, hogy a kiindulási alapot rögzítsük. Kizárólag szakmai és menedzsmentszempontok vezéreltek minket a megírásakor, és nem állítjuk, hogy a mi javaslatunk az egyetlen jó irány.