Az ingyenpénz korszakának vége

Habár az amerikai Federal Reserve a növekvő inflációs adatokat látva azt fontolgatja, hogy leépíti a havi eszközvásárlását, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Christine Lagarde továbbra is kitart amellett, hogy nincsenek tartós inflációs kockázatok. Szerinte az infláció jelenlegi szintje átmeneti probléma, amely meg fog szűnni, amint megoldódnak a gazdaság ellátási problémái, ezért az EKB nem fogja megváltoztatni politikáját. A maastrichti szerződés előírásai szerint az EKB feladata az árstabilitás minden körülmények közötti fenntartása. A szerződésben nincs olyan kitétel, amely szerint egy ideig hagyni lehet az árak elszabadulását. 

A mostani ellátási problémák jórészt a kikötőkben alkalmazott karanténintézkedések miatt következtek be, ami főként, de nem kizárólag Kínára igaz. A beérkező hajók nem tudják kirakodni szállítmányaikat, és ezért nem is lehet azokba berakodni azokat a köztes termékeket, amelyekre az európai gazdaságnak oly nagy szüksége van fogyasztói ellátásához. A szűk ellátási keresztmetszetek azonban az európai gazdaságokban az elmúlt télen és tavasszal alkalmazott lezárásokat is tükrözik. 

Egy 2021 őszi Ifo-felmérés szerint a német cégek 70 százaléka számolt be arról, hogy nehézségei vannak az upstream termékek beszerzésében. (Az elmúlt harminc évben ennek az adatnak a legmagasabb értéke 20 százalék volt.) 

Az ellátási problémák éles kontrasztban állnak az európai kormányok által a járvány miatt meghozott hatalmas élénkítő és mentőcsomagokkal. A német kormány például a GDP mintegy 10 százalékát kitevő programokat alkotott – ha azokat két évre osztjuk el –, míg az EU az uniós GDP 4,5 százalékának megfelelő, két évre szóló programokat léptetett életbe. Európában még sosem volt ilyen kiterjedt élénkítési program.

Az ellátási problémák miatt azonban a politikai döntéshozók lényegében úgy adtak teljes gázt, hogy közben a kézifék továbbra is be van húzva. Ennek eredménye a gazdaság túlfűtésének egy speciális formája lett, amelyet a közgazdászok stagflációnak hívnak. 

Az infláció ma nemcsak az Egyesült Államokban nagyon magas (ahol 6,2 százalékos a mutató), hanem Európában is. 2021 októberében az árak éves szinten 4,1 százalékkal emelkedtek az eurózónában. Németországban, a kontinens legnagyobb gazdaságában 4,5 százalékos áremelkedést mértek. Ha ez még nem lenne elég, a német statisztikai hivatal nemrégiben közölte, hogy az ipari termelői árak 18,4 százalékkal nőttek éves szinten októberben. Ez a legnagyobb mértékű emelkedés 1951 óta, meghaladta még az 1970-es évek olajválságának havi rekord-áremelkedését is (14,6 százalék 1974 júniusában).

A fogyasztói árak indexével szemben, amely csak a végső termékek árát mutatja, az ipari termelői árak a termelés minden közbenső állomását lefedik. Emiatt az utóbbiaknak bizonyos előrejelző szerepük van a fogyasztói árak alakulására nézve.

Ezek az új inflációs adatok annyira magasak, hogy úgy tűnik, mintha az EKB szándékosan tagadná a tényeket. Németországban olyan magas az infláció, amelyre egy emberöltőn belül nem volt példa. Más európai országokban sem sokkal jobb a helyzet. Szeptemberben Franciaországban az ipari termelői árak éves szinten 11,6 százalékkal emelkedtek, Olaszországban 15,6, Finnországban 18,1, Hollandiában 21,4, Spanyolországban 23,6 százalék volt a növekedés mértéke.

További aggodalomra ad okot, hogy ezek az áremelkedések nem tűnnek átmenetinek. Még ha az ellátási problémák valószínűleg megoldódnak is a nyárra, a szakszervezetek addigra nagyobb bérköveteléssel fognak előállni az inflációs adatok miatt. Ez pedig a növekvő árak és bérek spirálját válthatja ki, amely éveken át megmaradhat. 

Továbbá, amikor majd az első inflációs hullám talán az ősszel elkezd enyhülni, akkor újabb veszélyek jelennek meg. Ha az EKB nem fogja követni a Fed előrelátható kamatemeléseit, akkor az euró le fog értékelődni, ami tovább emelheti az importárakat. A babyboom-generáció nyugdíjba vonulása sok olyan új fogyasztót fog hozni, akik már nem vesznek részt a termelésben, és ezért egy inflációs hatású keresleti túlsúly alakul ki. A költségoldalon az összes fosszilis energiahordozó kivonása az árnövekedés jelentős húzóereje lesz. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy belássuk,

Európában az 1970-es évekhez hasonló, tartós inflációs környezet alakulhat ki, amely az évtized hátralévő részében és még azon túl is kitarthat. 

Ha a politikusok több pénzt akarnak céljaikra a gazdaságból kiszívni, akkor hasonló mértékben kellene egyéb kiadási tételeket csökkenteniük. Ha ez a visszafogás a kamatokon keresztül már nem működik, mert az EKB már nem lép, akkor azt egy közvetlen mechanizmus váltja majd fel a termékek árain keresztül.

Akárhogy is lesz, az infláció mostani megugrása annak a vágyálomnak a végét jelenti, amely szerint semmiből lehet forrásokat előteremteni. Az eurórendszer pénznyomdájával finanszírozott édes életnek egyszer és mindenkorra vége.  

Copyright: Project Syndicate, 2021

www.project-syndicate.org