BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Parlament előtt a mentőcsomag - Jöhet az IMF-mentőöv

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a banki (pénzügyi) mentőcsomag néven ismertté vált törvényjavaslatot, amely bizonyos magyarországi bankok számára 300 milliárd forintos garanciaalap megnyitását, illetve 300 milliárd forint összegű tőkejuttatást tesz lehetővé.

Ugyanebben a csomagban kapott helyet a befektetési alapok szabályozásának átalakítása és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jogköreit bővítő indítvány.

A bankok tőkéjének a megemelése bruttó módon növeli ugyan a magyar állam adósságát, nettó módon azonban nem, hiszen a tőke-emelés fejében az állam tulajdont szerez ezekben a pénzintézetekben - mutatott rá egy tegnapi háttér-beszélgetésen Kovács Álmos, a PM államtitkára.

Egyelőre igencsak kérdéses, hogy a bankok egyáltalán élni tudnak és kívánnak-e a segélykerettel. A feltételek között szerepel ugyanis a minimálisan 200 milliárd forintos tőkenagyság, ami eleve háromra csökkenti a támogatandó magyarországi bankok számát.

A hitel esetleges felhasználásáról Veres János pénzügyminiszter a jövőben köteles tájékoztatni az Országgyűlés költségvetési bizottságát. Az EU-tól és a Világbanktól származó hitel esetében ugyanakkor konkrét szerződések megkötésére és feltételek rögzítésére kerül sor, ezeknek a kimunkálása azonban még folyamatban van.

Egyelőre csak lehívjuk

A Valutaalap közel ötmilliárd eurónyi hitelt biztosít hazánknak ezekben a napokban, egyelőre azonban ennek az összegnek csak a lehívására kerül sor, és nem a felhasználására. A lehívással tehát hazánk devizatartaléka nő meg, az IMF-hitelből ugyanakkor nem kerül sor a költségvetési törvényen kívüli, pluszkiadások finanszírozására.

Az IMF-hitel folyósítása általános szabványok szerint történik, vagyis a magyar kormány szándéknyilatkozatának elfogadásán túl a Nemzetközi Valutaalap nem támaszt további feltételeket hazánk elé.

A hiteleszközök, a futam- és a türelmi idő, a kamat mértéke megegyezik az egyes országok esetében, igaz, hiteltípusok szerint már vannak eltérések. A hitel kamata naponta változik a font, a dollár, a jen és az euró-piacokon uralkodó kamatok alakulása szerint. Az adott országnak járó kvóta 200 százaléka felett 100, 300 százaléka felett pedig 200 bázispontos felárat számít fel a kamatra az IMF.

További részletek a Világgazdaság keddi számában.

Az IMF-hitel folyósítása általános szabványok szerint történik, vagyis a magyar kormány szándéknyilatkozatának elfogadásán túl a Nemzetközi Valutaalap nem támaszt további feltételeket hazánk elé.

A hiteleszközök, a futam- és a türelmi idő, a kamat mértéke megegyezik az egyes országok esetében, igaz, hiteltípusok szerint már vannak eltérések. A hitel kamata naponta változik a font, a dollár, a jen és az euró-piacokon uralkodó kamatok alakulása szerint. Az adott országnak járó kvóta 200 százaléka felett 100, 300 százaléka felett pedig 200 bázispontos felárat számít fel a kamatra az IMF. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.