BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A multik kedvezményes akcókkal tárják fel a legszegényebb piacokat

Néhány sikeres példa arra ösztönzi a multinacionális vállalatokat, hogy először fogyasztóvá tegyék a legszegényebb államok lakosságát, mert néhány éven belül a nyomott jövedelemszint mellett is lehet nyereséget realizálni.

A legsikeresebb példák arra utalnak, hogy az adott eljárás a helyi gazdaságnak is lendületet adhat, akár olyan szegény országokban is, mint Haiti vagy Banglades.

Az új keletű kampány célja a globális lakosság azon, a 2 milliárdos hányadának megszólítása, amelyet a napi 2 dollár alatti megélhetési szinttel szoktak jellemezni. A kampány részeként több vállalat odáig jutott, hogy például Indiában, Kínában és Dél-Amerikában több multinacionális nagyvállalat már tömeges fogyasztói tábort igyekszik kialakítani a helyi középosztályok alatt közvetlenül megtalálható rétegek körében.

Az először kedvező árú értékesítést után, egyre nagyobb tömegek szoknak rá bizonyos termékekre, az élénkülő fogyasztás nyomán pedig munkahelyeket tudnak helyben teremteni. A tapasztalatokat egy szerzőpáros (C. K. Prahalad és Allen Hammond) egy könyvben foglalta össze, azzal a címmel, hogy „A harmadik világ gazdagsága”. A könyvben említet példák közül a Der Spiegel kiemel egy-egy bangladesi és egy haiti példát.

Az előbbiben a norvég Telenor-cég kedvezményesen kínált először mobiltelefonokat, olyanoknak is, akiknek nem volt bankszámlájuk, azzal a céllal, hogy a készülékükkel ki tudjanak egyenlíteni közüzemi számlákat. Létrejött emellett az országban egy 280 ezer fős „Phone Lady” hálózat, akiknél csekély összegért telefonálni lehetett. A vállalkozás sikerét jelzi, hogy ez utóbbi szolgáltatás kezd visszaszorulni, mert egyre többen vesznek maguknak saját telefont.

A Telenor bangladesi cége egyébként már évek óta nyereségesen működik. Hasonló jelleggel Pakisztánban is szervezett vállalkozást a norvég távközlési cég, ahol kezdő vállalkozóknak kínált olcsó készülékeket és szolgáltatásokat, tanácsadás kíséretében. Haiti lakossága körében egy jamaicai mobilszolgáltató cég járt sikerrel, amely kezdetben külföldről – gazdagabb rokonok-ismertősök által – is feltölthető telefonokat kínált.

A gyorsan terjedő kereslet nyomán az anyavállalat a legutóbbi pénzügyi évben már 450 millió dolláros forgalmat tudott realizálni a nyugati félteke legszegényebb országának tekintett Haitin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.