BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Medvecsalogató hír a tengerentúlról

Az amerikai ipari termelés 0,1 százalékkal emelkedett októberben. A vártnál kisebb növekedés azt jelzi, hogy gazdaság felépülésének útja még hosszú lehet.

Az ipari termelés legnagyobb részét kitevő gyárak tevékenysége csökkent, míg a közüzemi szolgáltatásokat nyújtó cégek teljesítménye javult, ez vezetett a 0,1 százalékos emelkedéshez októberben – jelenti az AP.

A vártnál kisebb növekedés azt jelzi, hogy a fogyasztók és a vállalatok is óvatosak a költéseiket illetően, ez pedig csökkenti a termelést, ami lassíthatja a fellendülést. A Fed közgazdászai azt remélték, hogy a teljes ipari termelés 0,4 százalékkal növekszik októberben. Az októberi 0,1 százalék a szeptemberben mért 0,6 százalékos emelkedést követte.

Az Európai Unióról szóló legfrissebb hírek ellenben pozitívak. A harmadik negyedévben már meghaladta az EU gazdasági teljesítménye a második negyedévit, és elemzők arra számítanak, hogy az év utolsó három hónapjában tovább erősödik a konjunktúra.

Az Eurostat előzetes adatai szerint (amelyek nem minden tagállam adatát tartalmazzák) július és szeptember között az unióban 0,2, az euróövezetben pedig 0,4 százalékkal emelkedett a hazai össztermék. Éves rátán persze még ez is jelentős, 4,1 százalékos zuhanásnak felel meg, de ez az adat is jobb az év első két negyedében mért 4,8-4,9 százalékos zuhanásnál.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.