A miniszter elmondta: a kormány az Országgyűlés elé terjesztette a Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslatot, amelynek fő célja a működőképes családi gazdaságok kialakítása, valamint a földárak és földhaszonbérleti díjak alakulásának befolyásolása.
A tervezet szerint minden eladásra szánt termőföldet elsőként az államnak, vagyis az állam nevében eljáró földalapnak kellene elsőként fölajánlani, amely legfeljebb a helyben kialakult legmagasabb árat fizetné érte, ha a vásárlás mellett dönt. Az alap kezeli majd az állami tulajdonban lévő mintegy 2 millió hektár földterületet, amelyből 1 millió hektár termőföld. „Hogy mennyi lesz a haszonbérleti díj, na, azt én is szeretném tudni” – magyarázta a tárcavezető. Jelenleg 5-10 milliárd forint bevétele van a földalapnak a haszonbérletből, amit a kormány elképzelései szerint egy fokozatosan építkező állami földalap vásárlásaihoz föl lehetne használni.
Az új Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), ami a most benyújtott törvényjavaslat ismét a vidékfejlesztési tárca felügyeletére bíz, legkorábban a törvény hatályba lépését követően hatvan nappal állhat föl, tehát legkorábban csak novemberben.
VM
A kormány birtokpoilitikája
•A földtörvény módosítással megakadályozzák a földspekulációt és a zsebszerződésekkel való visszaéléseket. Földhöz juttatják a fiatal gazdákat.
•A Nemzeti Földalap visszakerül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt.-től a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz.
•A Nemzeti Földalapba tartozó földeket négy módon lehet hasznosítani: nyilvános pályázaton történő eladással, haszonbérbe vagy vagyonkezelésbe adással, továbbá földcserével.
•A földtulajdonosok elsőként az NFA-nak kell felajánlaniuk az eladásra szánt földjüket, amelyért a helyben kialakult piaci árat fizeti az alapkezelő.
•A megkötött szerződés tartalmából nyilvános lesz a szerződő neve, a föld fekvése és helyrajzi száma, az ellenszolgáltatás összege és a fizetési határidő, valamint haszonbérletnél és vagyonkezelésnél a szerződés időtartama is. A nettó 5 millió forintnál magasabb ellenértékű szerződéseket az NFA a honlapján teszi közzé.
•A földek hasznosításának fő szabálya, a nyilvános pályáztatás.
•Az NFA jogutóda a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, ezért a korábbi szerződéseknél nem kell szerződést módosítani.
•A Nemzeti Földalap kezeli az állam tulajdonában lévő mező- és erdőgazdasági földterületeket.
•A Nemzeti Földalapban lévő nagy értékű (100 millió Ft. vagy 100 hektár feletti) földterületek hasznosításáról a Birtokpolitikai Tanács dönt.
•A Nemzeti Földalapba tartozó földek hasznosításából származó bevételeket, földvásárlásra valamit a földbirtok politikai irányelvek megvalósításra kell fordítani.
•Az új törvényben változik az elővásárlási jog sorrendje. Első helyen a magyar állam jogosult élni elővásárlási jogával, hogy a birtokpolitikai irányelveknek megfelelően „piaci szereplőként” tudjon fellépni.
•A földpiac aktív szereplőjévé előlépő állam elővásárlási jogának biztosításával létrejön a föld köztulajdona, amelyből tartós, örökölhető földbérleti jogot ad elsősorban a gazdálkodó családoknak valamint a fiatal pároknak, ha vállalják, hogy letelepednek, gazdálkodnak, és 2-3 gyermeket felnevelnek.
•A tervezet újraszabályozza a „ helyben lakó” definícióját. Helyben lakónak az a családi gazdálkodó vagy nyilvántartási számmal rendelkező őstermelő vagy egyéni mezőgazdasági vállalkozó magánszemély minősül, akinek a bejelentett lakóhelye legalább három éve azon a településen, illetve 15 km-en belüli szomszédtelepülésen van, amelynek közigazgatási területén a termőföld vagy tanya fekszik.
•A családon belüli gazdaságátadás megkönnyítése érdekében kezdeményezzük az illetéktörvény módosítását: illeték és adómentes lesz a családon belüli gazdaságátadás.
•Elkészítjük az országleltárt, az állam tulajdonában lévő teljes ingatlanvagyont
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.