A német gazdaság stabil nyári csúcshangulatban van – kommentálta az eredményt Hans-Werner Sinn, a müncheni Ifo intézet elnöke. Az eredmény ugyanakkor sokakat meglepett: a Reuters által megkérdezett elemzők prognózisa a júliusi 106,2 után csupán 105,7 pontos értéket valószínűsített augusztusra. A második negyedév rohamtempójú, 2,2 százalékos növekedése után a szakemberek többnyire a lendület kifulladására számítanak. Ezért is érte őket váratlanul az Ifo-index javulása.
Hihetetlen, ugyanakkor nagyszerű is az, ami jelenleg folyik – fogalmazott a Dekabank elemzője. Andreas Scheuerle szerint ugyanakkor ez a magaslati levegő már „túl ritka” ahhoz, hogy a hangulat további javulására lehessen számítani az elkövetkező hónapokban. Peter Meister, a BHF-Bank közgazdásza a gazdaság dinamizmusának fennmaradására számít a harmadik negyedév során, és nem lát komoly esélyt a piaci pesszimizmus viszszatértére.
A jó üzleti klíma egyik fő megalapozója, a dinamikus exportnövekedés azonban a cégvezetők szerint sem fokozódhat a végtelenségig. A külföldi kereslet kapcsán a legtöbb vállalat már nem számít az elmúlt hónapokéhoz hasonló dinamikus bővülésre – állapítja meg az Ifo jelentése. A cégek azonban a várakozások enyhe romlása ellenére is a korábbinál gyakrabban fontolgatnak létszámbővítést.
Üröm az örömben ugyanakkor, hogy a frankfurti tőzsde mintha nemigen akart volna tegnap tudomást venni a jó gazdasági hangulatról. A legnagyobb német vállalatokat tömörítő DAX index szerdán az Ifo bejelentése után enyhe erősödést mutatott, de nem sokkal később esni kezdett. A befektetők pesszimizmusát főleg az USA-ból várt délutáni rossz hírek magyarázták, mint később kiderült, nem alaptalanul. A tartós fogyasztási cikkek júliusi rendelésállománya 0,3 százalékkal nőtt csupán, a közlekedési eszközök nélkül pedig 3,8 százalékos zsugorodást mutatott.
Thomas Nagel, az Equinet elemzője az FAZ-nak nyiltakozva rámutatott, hogy ez a piaci viselkedés nem igazán felel meg a tényleges gazdasági helyzetnek, mivel a konjunkturális gondok egyelőre nem globálisak, csak az USA-ra koncentrálódnak. Az amerikai piactól való elszakadást az a pillanat fogja jelezni, amikor a befektetők viselkedését a tényleges globális helyzet határozza meg – szögezte le Nagel.
Az Ifo-index alakulása Magyarország számára is rendkívüli fontosságú. Németország a legfontosabb magyar exportpiac, ráadásul a német kiviteli cikkek jelentős részébe a hazánkban előállított termékeket is beépítik. Az EU legnagyobb nemzetgazdaságában uralkodó üzleti klíma szoros összefüggést mutat ezért a magyar kivitel, ezen keresztül pedig a hazai konjunktúra alakulásával. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.