A gazdaságkutató annak ellenére bízik a fejlődésben, hogy mind az amerikai, mind a globális gazdaságra vonatkozó növekedési kilátásait lefelé módosította. A szervezet korábban 3,7 százalékos idei, és 4,1 százalékos jövő évi növekedést jósolt világszerte. Ehhez képest most 2010-ben 3,5 százalékra, 2011-ben pedig 3,4 százalékra számít.
Globális Kilátások című jelentésében a CEBR az idei 2,5 százalékos bővülést követően 2,2 százalékos gazdasági növekedést vár az Egyesült Államoktól. Bár az amerikai feldolgozóipar megrendelései növekedtek, a szervezet úgy látja, hogy a készletek feltöltéséből eredő élénkülés nem tart ki az év végéig. A CEBR a céges vásárlásoktól várja a kereslet növekedését, ugyanakkor erre csak 2012-ben számít.
Mindennek ellenére Douglas McWilliams, a CEBR vezérigazgatója a BBC tudósítása szerint úgy fogalmazott: feltenni egy jobb ingét arra, hogy nem következik be "W" alakú recesszió. Mert bár a nyugati országokban a növekedés akadozik, a fejlődő államok elég ellenállóak ahhoz, hogy a globális egyenleget a pozitív tartományban tartsák.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.