Éves átlagban azonban valószínű, hogy negatív marad a kiskereskedelem teljesítménye, az első hét hónap eredménye –3,8 százalékos volt. Bár gyenge volt a kereslet a tavalyi második fél évben, egyelőre az idén sem látszik jelentős kiugrás, csak a bázishatás miatt. A 4000 milliárd forintot meghaladó forgalom volumenben jó 15 százalékkal múlja alul a 2006-os eddigi csúcsot. Nem meglepő, hogy a nem élelmiszerek keresletében mutatkozott a nagyobb, 3,4 százalékos forgalomnövekedés, mivel egy évvel ezelőtt ez a termékkör sínylette meg inkább az adóemelés hatását. Az élelmiszerek forgalmában átlag alatti, 1,1 százalékos bővülés volt. Még az év első felének nagy vesztesei, a benzinkutak is javítottak júliusra, bár itt 1,1 százalékos volt a forgalomcsökkenés, az első fél évben viszont majdnem 10 százalékos kiesést könyveltek el.
Az autó- és alkatrészeladások is emelkedni tudtak (ez nem számít bele a statisztika szerint a kiskereskedelembe), 5,7 százalékos volt a bővülés, de az első hét hónap átlaga így is 22,4 százalékos visszaesés volt. Az üzemanyagok mellett csak egyetlen termékcsoportban, az iparcikkeknél volt továbbra is negatív a havi mutató, itt 4,2 százalékkal maradt el a forgalom az egy esztendővel korábbitól, ám az utóbbi egy évre bőven két számjegyű visszaesés volt a jellemző, így nem túlzás javulásról beszélni.
A júliusi forgalmi adatokkal hosszú idő után az uniós kiskereskedelmi bővülést is sikerült Magyarországnak felülmúlni. Csak hat országban volt nagyobb az éves alapú növekedés, mint nálunk.
A legkedvezőbb a francia adat volt, de Lengyelországban is kiugróan jól alakult a kereskedők forgalma. Eközben a keleti tagállamok többségében még mindig tart a zuhanórepülés, a sort a majdnem 9 százalékos csökkenéssel Litvánia zárja. Hozzá kell azonban tenni, hogy a középső nyári hónap európai viszonylatban nem számított különösebben erősnek, átlagosan egy százalékkal volt nagyobb az eladások volumene a tavalyi azonos havinál. Európa nyugati felén egyébként korábban sem volt olyan mértékű hanyatlás, mint nálunk, a kormányzati élénkítéssel ugyanis sikerült fenntartani a vásárlási kedvet. Kérdés, hogy meddig tart ki ez a hatás, ugyanis lassan mindenütt beköszönt a megszorítások korszaka, amely Magyarországot elsősorban a külkereskedelmen keresztül érintheti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.