BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A reformok csak 2013-14-ben kezdenek hatni

A hazai vállalkozások erősítése a legfontosabb célkitűzés – derült ki a Világgazdaság-konferencián

A magyar kis- és középvállalkozások megerősítésével hazánk a világ harminc legversenyképesebb gazdaságának egyike lehet – vázolt jövőképet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaság által szervezett tanácskozáson.

A kis- és középvállalkozások gazdasági szerepét hangsúlyozta tegnap a Világgazdaság konferenciáján Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Elmondta: ismét a 30 legversenyképesebb gazdaság közé kívánja juttatni Magyarországot a kormány. Az Új Széchenyi-tervtől a gazdaságpolitika azt várja, hogy fordulatot hozzon a beruházások volumenében és hatékonyságában. Ez akkor képzelhető el, ha foglalkoztatást növel és termelő befektetésekbe áramlik, vagyis akkor, ha a kkv-k felé irányul. A nagy cégek ugyanis rá tudnak kapcsolódni automatikusan is a konjunktúrára, a kicsik viszont nem – vélekedett a miniszter.

Az adósságráta 50 százalékra történő csökkentése és a 3 százalék alatti deficit elsősorban a kkv-k érdeke. Ezt is patrióta gazdaságpolitikai eszköznek nevezte Matolcsy. Emellett jelentős egyensúlyjavítást visz véghez a kormány, amely elsősorban a kiadási oldalt érinti. Amikor azonban kiadásról beszélünk, akkor foglalkoztatásról is beszélünk, például a segély helyett munka programja is ebbe illeszkedik. Ezzel esélyt ad a program a növekedésnek, és egyben vonzóbbá is teszi az országot a külföldi befektetők előtt. Az a cél, hogy mi legyünk a legvonzóbb célpont a térségben – hangoztatta Matolcsy. Negatív példaként hozta fel, hogy az EU-hoz csatlakozott országok közül egyedül vitte véghez azt a „bravúrt” Magyarország, hogy csökkent a beruházások mértéke és hatékonysága.

A nemzetgazdasági miniszter elismerte: a végleges 2010-es deficitszám valamivel magasabb lesz, mint a 3,8 százalékos cél. Ezt a múlt héten az MGYOSZ előtt beszélő Varga Mihályhoz hasonlóan az önkormányzatok előre vártnál magasabb hiányával magyarázta, és azt is megerősítette, hogy korlátozni fogják az önkormányzatok hitelfelvételét.

2011–12-ben fokozatosan lépnek be a reformok, amelyek 2013–14-ben kezdenek hatni – folytatta előadását a miniszter. Szembe kell azzal nézni, hogy nincs stabil pénzügyi helyzet, amíg a foglalkoztatás nem növekszik. Szűkíteni kell a bruttó hazai termék és a nemzeti jövedelem közötti rést is, mivel a profittranszfer nem része az itt maradó jövedelemnek. Nem szabad megengedni, hogy ismét 8 százalékos rés alakuljon ki, ez is a patrióta gazdaságpolitika része. Ugyanez például Ausztriában 1 százalék körüli, mivel ott a beáramló és kiáramló tőke egyensúlyban van – indokolta Matolcsy.

Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója elmondta: az élhető környezet szempontjából is fontos a kis- és középvállalkozások léte, amelyek a foglalkoztatás 99 százalékát fedik le Európában.

Versenyképességük, termelékenységük azonban messze elmarad a nagyvállalkozásokétól. A készségek és az innováció, a nemzetköziség, illetve a vállalkozói szellem terén maradnak el leginkább az átlagtól a magyarok. Hiba lenne azonban csak a kormánytól várni a segítséget, a vállalkozóknak is kell fejlődniük – tette hozzá Havas.

Dezse Margaret, az Ernst & Young partnere emlékeztetett: a cég által végzett tőkebizalmi felmérésből nemrég az derült ki, a cégek 19 százaléka még mindig túlélésre játszik, miközben ez nemzetközi szinten már csak 9 százalék – mutatta be a szakértő. Az tehát nem kérdés, hogy van hova fejlődnie a magyar gazdaságnak.

Az első és a második Széchenyi-terv programjai

Forrás: NGM

2001 2011

Vállalkozáserősítés Zöldgazdaság

Lakásprogram Egészségipar

Turizmusfejlesztés Otthonteremtés

Kutatás-fejlesztés és innováció Vállalkozásfejlesztés

Információs társadalom és gazd. Innováció

Autópálya-építés + infrastruktúra Foglalkoztatás

Regionális gazdaságépítés Közlekedésfejlesztés

2001 2011

Vállalkozáserősítés Zöldgazdaság

Lakásprogram Egészségipar

Turizmusfejlesztés Otthonteremtés

Kutatás-fejlesztés és innováció Vállalkozásfejlesztés

Információs társadalom és gazd. Innováció

Autópálya-építés + infrastruktúra Foglalkoztatás

Regionális gazdaságépítés Közlekedésfejlesztés -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.