A következő hetekben a Lloyds és a Bank of Scotland-nak van leginkább oka félni, de a fókuszlistán szerepel 17 befektetési bank, ami közül 6 esetében a rövidtávú besorolás nagy valószínűséggel sérül.
A leminősítések megdrágítanák a bankok közötti hitelezést, ami még úgy is negatívum lenne a piacnak, ha megnézzük, hogy az elmúlt időszakban a bankok jelentősen csökkentették finanszírozási függőségüket a likviditási tartalékok növelésével. A fent felvázolt forgatókönyv esetén a nettó kamatbevételek csökkenése lenne a legfájdalmasabb momentum az Equilor szerint.
Ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az európai döntéshozók szerda este: az eredetileg tervezett napirend a nyári vakációs célpontok és a téli síelések megtervezését ölelte volna fel, ám a görögök ebbe is belezavartak. Ismét az európai összefogás lesz terítéken, nevezetesen a közös európai eurókötvény kibocsátása, amelytől a németek mindeddig elzárkóztak, a franciák és leginkább az új elnök, Hollande azonban teljes mellszélességgel kiáll javaslat mellett. Támogatója is akad, hiszen a spanyol miniszterelnök mellett az egész Európai Bizottságot maga mögött tudhatja.
A közös eurókötvény nyilvánvalóan a gyengébb országoknak lenne kedvező, hiszen elbújhatnának az erős államok mögött és jóval olcsóbban finanszírozhatnák magukat, nem véletlen, hogy mindeddig Merkel nem rajongott az ötletért. Neki azonban hamarosan megköszönhetik a részvételt odahaza, ezért taktikai okokból Merkel is dönthet úgy, hogy ezt a fegyvert alkalmazzák.
Felmerült még az egész kontinenst felölelő betétbiztosítás kérdése és a második világháború után látott Marshall-segélyek folyósítása Athénnak, ezekről végleges döntés biztosan nem születik szerdán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.