A KSH ma reggeli közleménye alapján 2012-ben a magyar gazdaság teljesítménye 1,7 százalékkal esett vissza.
A gazdasági tárca közleményében úgy fogalmaz: "A kormánynak sikerült a költségvetés egyenlegét – a tavalyi többlet után – 3 százalék alatt tartani, ami nemzetközi összevetésben is szinte példátlan siker. A részletes adatokat csak március 8-án publikálja a KSH. A visszaesés azonban minden valószínűség szerint az ipari és a mezőgazdasági termelésre vezethető vissza, azokra az ágazatokra, melyek 2011-ben jól teljesítettek, vagyis a bázishatás erős volt. Ezeken túl az ipar esetében az EU elhúzódó válsága miatti csökkenő export-megrendelések, utóbbi esetében az aszályos idő játszott főszerepet."
"Az idei évben Magyarországon a gazdaság teljesítménye már növekedni fog. Ennek előjelei a pozitív beszerzési menedzser index adatokban, a javuló fogyasztói bizalomban és a felfutó ipari rendelésállomány adatokban már tetten érhetőek. Idén a növekedés ráadásul úgy térhet vissza, hogy az államháztartás pénzügyei rendben vannak, az adósság folyamatosan csökken és a foglalkoztatás is bővül. Magyarország piaci finanszírozása biztosított, ezt mutatja a kötvénykibocsátás sikere is, ez pedig erősíti a bizalmat az ország fundamentumai iránt, ami a beruházások emelkedéséhez vezethet. Ezt a kormányzat stratégiai megállapodásai és a véglegesített adóstruktúra is segíti" - írja a tárca.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.