BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NAV: folytatódnak az autószerelők műhelyeinek szoftverellenőrzései

Egerben hét helyszínen tartottak szoftverellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatósága járőrei, ahol összesen négy számítógépet foglaltak le, mert azokon nem jogtiszta szoftver működött. A bűncselekmények elkövetési értéke meghaladja a 2,5 millió forintot - közölte a NAV a Facebook-oldalán hétfőn.

A közlemény szerint a szervizek szoftverellenőrzéseit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tovább folytatja.

Az egri ellenőrzés lakossági bejelentés alapján történt. A szakemberek hét különböző egri autószervizben tartottak átfogó szoftverellenőrzést. Az ellenőrzött szervizek közül háromban az általános irodai, illetve gépjárműipari szoftverek illegális verzióit találták az ellenőrök. Az akció során az egyik műhely tulajdonosa – az illegális szoftvertartalom felderítését akadályozandó – még a számítógépét is megpróbálta tönkretenni.

Az ellenőrzésen szakértőként vett részt a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szoftver-szaktanácsadó csoportja is, segítve a járműipari adatbázisok, szoftverek legalitásának megállapítását.

A lefoglalt bizonyítékok alapján a pénzügyőrök szerzői, vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál - áll a közleményben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.