BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabil forintot vár a CIB

Annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban növekedtek a magyar gazdasági és piaci kilátásokat meghatározó külső kockázatok, a CIB Bank elemzői szerint a gazdaság és a forint viszonylag ellenálló maradhat a külső sokkokkal szemben.

A bizonytalanabbá váló külső környezet ellenére nem változott számottevően a CIB Bank elemzőinek a véleménye a hazai fundamentumokkal kapcsolatban – hangzott el a hitelintézet által szervezett mai sajtóbeszélgetésen. A bank elemzői szerint a tavalyi év kiemelkedő mértékét követően a GDP bővülési üteme fokozatosan lassul, miközben a magyar gazdaságot tartósan alacsony inflációs környezet jellemzi majd. Az elemzők ezzel együtt – a gyengébb második negyedéves növekedés ellenére – 2,8 százalékos GDP-bővülést várnak 2015 egészére vonatkozóan.

Bár a CIB elemzői a költségvetés terén látnak kockázatokat, álláspontjuk szerint a hiány stabilan a három százalékos szin alatt marad, az államadóssági ráta pedig visszafogott ütemben mérséklődhet. Ami a kamatkörnyezet alakulását illeti, a CIB elemzői szerint az MNB célja változatlan: a lehető leghosszabb ideig a lehető legalacsonyabb szinten tartani az alapkamatot. Ennek alapján arra számítanak, hogy a következő hónapokban a jegybank nem módosít az irányadó rátán, így az továbbra is 1,35 százalékon marad. A CIB-nél úgy látják: bár a forint nem vonhatja ki magát teljesen a globális hatások alól – amit a második negyedéves, euróval szembeni, nagyjából öt százalékos leértékelődés is mutat –, a hazai deviza viszonylag ellenálló a külső sokkokkal szemben, így a negyedik negyedévben is fennmaradhat a harmadik negyedévet jellemző, 308 és 315 forint közötti euróárfolyam.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.