BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az orosz GDP szolidan növekedett tavaly

Az orosz bruttó hazai termék 1,5 százalékos tavalyi növekedése megfelelt a korábban már lefelé módosított várakozásoknak, sőt Vlagyimir Putyin szerdán mindössze 1,4 százalékos erősödésről beszélt. Utoljára 2014-ben ért el növekedést az orosz gazdaság.

Az orosz gazdaság 1,5 százalékkal erősödött tavaly az orosz statisztikai hivatal csütörtökön közölt első becslése szerint.

A gazdaságfejlesztési minisztérium legutóbbi előrejelzésében 1,4-1,8 százalékos növekedés szerepelt, de a múlt év közepén még 2 százalékot meghaladó gazdasági bővülést várt. Vlagyimir Putyin orosz államfő szerdán, a francia-orosz kereskedelmi és ipari kamara ülésén 1,4 százalékos tavalyi gazdasági növekedésről beszélt.

2016-ban 0,2 százalékkal csökkent az orosz GDP a 2015-ben mért 3,7 százalékos csökkenés után. Korábban, 2014-ben 0,6 százalékkal, 2013-ban 1,3 százalékkal, 2012-ben 3,4 százalékkal, 2011-ben 4,3 százalékkal, 2010-ben 4,5 százalékkal nőtt a GDP.

A világgazdasági válság csúcspontján, 2009-ben 7,8 százalékkal zsugorodott az orosz gazdaság.

https://www.vg.hu/gazdasag/felporgott-az-orosz-feldolgozoipar-773359/

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.