BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Majdnem hét százalékkal nőtt a román GDP

A román gazdaság 6,9 százalékkal nőtt tavaly, a korábban bejelentett 7 százalék helyett – közölte a román országos statisztikai intézet csütörtökön.

A tavalyi utolsó negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 6,7 százalékkal bővült az előző évi negyedik negyedévhez mérten. Szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 6,8 százalék volt, míg a februárban közölt gyorsjelentésben 7 százalékos növekedést közölt a statisztikai intézet. A tavalyi negyedik negyedévben a GDP 0,5 százalékkal bővült a harmadik negyedévhez képest a korábban közölt 0,6 százalék helyett.

Munkások a Ford craiovai gyárában
Fotó: AFP PHOTO / DANIEL MIHAILESCU

A több mint 19 millió lakosú Romániában a GDP tavaly egész évben elérte a 858,332 milliárd lejt (184,1 milliárd euró). A GDP mintegy egynegyedét kitevő ipar és a csaknem egyötödét képező kereskedelem járult hozzá legnagyobb mértékben a növekedéshez.

Robog a román gazdaság

A román GDP 2015-ben 4 százalékkal, 2016-ban 4,8 százalékkal nőtt.

A bukaresti kormány az idei költségvetés-tervezetben 5,5 százalékos gazdasági növekedésre számít,

de a gazdasági előrejelzésekkel foglalkozó bukaresti kormányzati bizottság február elején már 6,1 százalékra növelte a 2018-as GDP-növekedésre vonatkozó becslését.

Az Európai Bizottság az idén 4,5 százalékos román gazdasági növekedésre számít, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 5 százalékos bővülést valószínűsített.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.