Michel Barnier közleményében arról számolt be, hogy a továbbra is „tartós és súlyos ellentmondások” vannak az Európai Unió szempontjából olyan kiemelten fontos kérdésekben, mint a kereskedelempolitika, a tisztességes és egyenlő versenyfeltételek biztosítása, valamint a halászatról szóló megállapodás.
A jövőbeli kapcsolatrendszerről szóló, jelentős részben gazdasági együttműködést tartalmazó megállapodás elfogadása érdekében ezeket a különbségeket a következő hetekben mindenképpen le kell küzdeni – emelte ki.
A főtárgyaló azt közölte,
kiegészítésre szorul egyebek mellett a személyes adatok védelmére, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségvállalásokra fókuszáló szabályozás.
Továbbá hatékony végrehajtási és vitarendezési mechanizmusokra van szükség, a brit kormány szeptemberben beterjesztett, az Egyesült Királyság belső piacáról szóló törvényjavaslatának elfogadása ugyanis sértené a Brexit-megállapodás Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyvének rendelkezéseit.
Elmondta azt is, hogy előrelépés egyebek mellett a repülés-, és a szociális biztonság koordinálása, valamint az alapvető és az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartása terén történt. Utóbbiak a büntetőügyekben folytatott jövőbeni igazságügyi együttműködés előfeltételei – tette hozzá.
A közelgő határidő miatt a tárgyalások következő fordulóját jövő héten Londonban tartják, a megbeszélések az azt követő héten ismét Brüsszelben folytatódnak – tette hozzá Barnier.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a pénteken véget ért, kétnapos brüsszeli uniós csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatón azt közölte:
szombaton videokonferencia formájában tárgyal Boris Johnson brit miniszterelnökkel a jövőbeli kapcsolatrendszerről folyó tárgyalások felgyorsítása érdekében.
Von der Leyen csütörtökön azt jelentette be, hogy az Európai Bizottság felszólító levelet küldött az Egyesült Királyságnak, mert álláspontja szerint a brit fél megszegte az EU-tagsága megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodásból eredő kötelezettségeit. A testület a kötelezettségszegési eljárás első lépését jelentő felszólítólevelet a brit kormány által szeptemberben beterjesztett, a belső piacáról szóló törvényjavaslat miatt küldte.
Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Ezt követően a felek együttműködése az előzetesen rögzített, december végéig tartó átmeneti időszakba lépett. Célja, hogy időt biztosítson a brit kormánynak és az uniónak a megállapodásra a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer szabályairól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.