Nagyot csökkent az infláció szeptemberben, mint ahogy vártuk is. Sőt, még annál is jobb lett egy picivel, hiszen az árak éves romlásának üteme 12,2 százalék lett a várt 12,4 százalékkal szemben – írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss inflációs jelentésére reagálva az Erste Befektetési Zrt. A cég elemzőinek meglátása szerint az árak csökkenése elsősorban a háztartási energiaár csökkenésének az eredménye, hiszen az 14,6 százalékkal mérséklődött. Az utóbbit magyarázza, hogy egyrészt a tavalyi évközi áremelés hatása esett most ki, másrészt a fogyasztók takarékossága is meglátszik, tavaly sokan maradtak benne az átlagfogyasztás szerinti alacsonyabb árkategóriában, szemben a korábbi időszakkal.
Az élelmiszer és a szolgáltatások áremelkedése az átlag fölött alakult 15,2 és 13,6 százalékos értékekkel. Pedig az előbbi csoportban nagyobb csökkenés is jöhetne. Ezt idézhetné elő például a búza árának csökkenése, ami már 2021-es szintre esett vissza. A földgáz ára is jelentősen mérséklődött, és már tipikusan „csak” duplája a 2021 előtti értékeknek.
Ezzel szemben a kenyér és a pékáruk továbbra is mintegy háromszor annyiba kerülnek, mint 2021 előtt.
Ez például egy komoly anomália, s valószínűleg vannak még hasonlók a rendszerben. A liszt árának 13,9 százalékos csökkenése ugyan jól hangzik, de ha a teljes árucsoporton (liszt, kenyér, tészták) átment volna a búza áresése, akkor lehet, hogy akár 1 százalékponttal is alacsonyabb lenne az inflációs mutató. Az is igaz, hogy a liszt árát olyan mértékig csökkentették a malmok, hogy szeptemberben már ismét áremelésről határoztak.
Ársapka sem kellett hozzá: lefelezték a liszt átadási árát a malmokItt máshogy hat az ársapka megszűnése: a malmok a 2021. októberi lisztár alá mehetnek. |
Egy szó, mint száz, van még tere az infláció csökkenésének, még akkor is, ha most a maginfláció kisebb mértékben, 15,2-ről, 13,1 százalékra csökkent a fő inflációs mutatóval szemben, ami 16,4-ről esett 12,2-re.
Mindent egybevetve az inflációs kép nem változott. Az elkövetkező hónapokban 10 százalék alá csökkenhet az árromlás mértéke, s valahol 6-7 százalék környékétől fog jelentősen lassulni a csökkenési ütem
– állítják az elemzők.
Éppen ezért az elkövetkező hónapokban pozitív reálkamat alakulhat ki a rövid oldalon (a jegybank lassít a kamatcsökkentéssel).
Már csak egy lépésre vagyunk az egy számjegyű inflációtól, csökken a liszt és a tojás áraMár nem kell sokat várni arra, hogy ismét 10 százalék alatt legyen a drágulás üteme: a KSH adatai szerint 12,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak szeptemberben. Ráadásul havi alapon több élelmiszer ára csökkent. |
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.