BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágább lesz a tojás, elkerülhetetlen az áremelés

Ősztől növekednie kell az áraknak a hazai étkezésitojás-piacon, mert az utóbbi időszak árcsökkenései miatt fenntarthatatlanná vált a termelés – hangsúlyozza a Tojásszövetség. A szervezet szerint a piaci szereplők érdekeit az szolgálná, ha az elmúlt hónapokban tapasztalt hullámzás helyett végre stabilitás jellemezné a tojásárakat, és már nélkülözhetetlen az áremelés.

A jelenlegi körülmények között nem tartható fenn tovább a az étkezésitojás-termelés, annyira alacsony termelői és csomagolóhelyi árak alakultak ki mára a hazai piacon – hívja fel a figyelmet a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség). Az megszokott, és a gazdálkodók tisztában is vannak azzal, hogy a nyári időszak kereslet- és forgalomcsökkenése a tojásárakra is kihat, de az érdekképviselet úgy véli, hogy az utóbbi időszak kedvezőtlen árváltozásai ma már a tojástermelés fenntarthatóságát veszélyeztetik, ezért elengedhetetlen az áremelés.

Chicken,With,Raw,Organic,Eggs,On,Ground,From,Local,Animals, áremelés
A tojástermelők szerint elkerülhetetlen az áremelés / Fotó: Shutterstock

Bár a termeléshez szükséges inputok oldalán a tojáságazatban is mérséklődhet az inflációs nyomás, a termelési költségek csökkenésére nem lehet számítani – áll a Tojásszövetség közleményében, amely hangsúlyozza azt is, hogy eközben a bevételi oldalon a tojásárak az utóbbi időszakban jelentősen estek. Ezért 

a szakmai szervezet úgy ítéli meg, hogy ősztől áremelésekre lesz szükség a tojáspiacon.

Ezt indokolhatja az is, hogy a termelőknek a következő időszakban kell megvásárolniuk, illetve lekötniük takarmányszükségletük nagy részét, amelynek beszerzési és finanszírozási költségei a szélsőséges időjárás miatti terménydrágulás hatására érzékelhetően emelkedhetnek.

A szövetség szerint a tojástermelők helyzetét rontja, hogy a kormány – többszöri kérés után – hiába helyezte hatályon kívül a közelmúltban azokat a rendeleteket, amelyek direkt módon szabályozták a kínálattal és az árképzéssel kapcsolatos kereskedői magatartást, a fogyasztói tojásárak ennek ellenére sem nőttek. Így mára az a helyzet állt elő, hogy a termelői árak csökkenésével a kereskedők hasznát tulajdonképpen az állattartók fizetik meg.

Az elmúlt évek tapasztalatai megmutatták, hogy az árak jelentős ingadozása egyértelműen káros a hazai tojásszektorban – húzza alá a szövetség. Ezért minden ágazati szereplő érdekeit az szolgálná, ha a termelők és a kereskedők között olyan hosszú távú megállapodások születnének, amelyek hullámzás helyett árstabilitást teremtenének és garantálnák a hazai termelés kiegyensúlyozottságát a tojáspiacon.

A hőség meg sem kottyan a tyúkoknak, de a tojáskereslet visszaesett
A szokásosnál is jobban visszaesett húsvét után a tojások iránti kereslet, az árak alacsonyak, ilyenkor pedig a hazai termelés még több is, mint amire itthon szükség van. Ezt nem a hőség okozza, a tojástermelők pedig remélik, hogy ősszel újra többet kapnak a termékükért, de abban nem bíznak, hogy az árak a korábbi időszak extrém szintjére térnek vissza.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.